Az Aghora zenéje legalább akkora zagyvaságról árulkodik, mint az együttes zenei agyának, Santiago Dobles-nek sajátos kis világa. Santiago Venezuelában született, édesapja (Gustavo) elismert szimfonikus zeneszerző, de csemetéje kora gyermekkora óta a modern zenei formák iránt érdeklődött (ezt hívom én Victor Smolski-effektusnak). A híres bostoni Berklee School of Music-ban végzett filmzene és gitár szakon, most Miami-ban él, szerelmes az indiai kultúrába, jógázik, behatóan tanulmányozza a taoista filozófiát, miközben nemcsak gyakorlója, de oktatója is több indonéziai harcművészetnek. Erre varrjatok gombot...

Szóval Santiago Dobles enyhén szólva színes egyéniség, és ez szellemi gyermekének, az Aghorának muzsikáján is hallatszik: erősen technikai, progresszív, fúziós metált tolnak nem kevés indiai behatással, és ráadásul kristálytiszta női vokállal. Az együttesben folyamatosan cserélődnek a tagok és több mint tíz év alatt mindössze két albumot jelentettek meg, mégis sikerült a progresszív metál belterjes világában komoly nevet szerezniük maguknak. Sokan úgy tartják, hogy a debütáció (Aghora, 2000) jobban sikerült a második albumnál, nem utolsósorban azért, mert Danishta Rivero (már származása miatt is) autentikusabban énekelte az indiai zene által ihletett dallamokat. Zeneileg talán igazuk van, de Diana Serra hangját én képzettebbnek gondolom, és régóta nagy kedvencem a "Moksha" című dal, ami a mai napon bele is gyógyult a lejátszómba.

Brutál, vaskos riffek, technikás, de dallamos gitárszólók, fülbemászó, kidolgozott dallamok, és bonyolult ritmusok káprázatos kavalkádja ez a nóta. Mivel a szövege legalább olyan borult, mint a muzsika maga, csak annyit tudok mondani, hogy valamiképpen a szabadulásáról szól ("Liberation" az alcíme is), de ennél több infóval nem szolgálhatok. A "Moksha" tökéletesen kiszolgálja világzenés érdeklődésemet, ezen belül is a közel- és távol-keleti dallamok iránti vonzódásomat. Aki hasonló dolgokra kattan, itt tudja meghallgatni a szóban forgó szerzeményt.

Tartuffe