2011.08.06. Club 202. 56 kilométer oda, 56 kilométer vissza, ugyanannyi a lábamban az este végére. 210 vendég, ebből 26 érkezett az ingyenes belépésre jogosító lemezborítóval, hazaérkezés hajnali 2-re, 1 elcsapott béka az úton. Ez a Twister lemezbemutató számokban.

Hogy mondta méltán híres úszónőnk, Székely Éva? Sírni csak a győztesnek szabad. Ez a mondat jutott hazafelé az eszembe. De a Twister nem sírt. Pasik ritkán sírnak. Pedig ezt, most mindenki elnézte volna nekik.

Korán érkeztem a Club 202-be. Délután 5-kor már ott volt a Twister és 6 körül megérkezett a Steroid és a Flood in the Desert is. Izgalom minden mennyiségben. Sőt! A tetőfokon. Hiszen ez a Club 202! Vannak ilyen kultikus helyek. Helyek, melyek nevét a zenekarok is csak suttogva mondják ki. Helyek, ahol fellépni RANG. A Club 202 ilyen. Gyors egyeztetés jegyszedés-ügyben Katival, az üzletvezetővel, zenekari pólók kihelyezése, karszalagosztás. Kezdődik a soundcheck.

Kevés időm volt azzal foglalkozni, hogy mi zajlik a színpadon. Mindig volt valami, amit intézni kellett, ami miatt fel kellett menni a backstage-be, kimenni a bejárathoz vagy a merch pulthoz. De néha-néha megálltam, megnéztem a színpadot, és a színpadon az aktuális zenekart. Ha ezekben a pillatokban valaki épp engem nézett, akkor biztosan azt gondolta, hogy be vagyok lőve, vagy simán dilis vagyok. Arcomon mosoly, szememben büszkeség és talán néhány könnycsepp is. És ez a büszkeség csak egyre nőtt, ahogy a vendégek sorra érkeztek. Csak jöttek és jöttek. Ezt figyelték a zenekarok is: OK, itt vagyunk a Club 202-ben, de lesz, aki ezt majd látja is? Látja, hogy mi itt vagyunk? Itt, a Club 202 színpadán? Látták! Pontosan 210-en.

Háromnegyed kilenckor a Flood in the Desert elindította az estét. Fiatal, tehetséges srácok. Teljesen belakták a nagyszínpadot. Elképesztő energiával tolták a rock 'n rollt. Ahogy a Steroid is. Láttam már mindkét bandát színpadon, így nem ért meglepetésként a látvány. Ahogy az sem, hogy a Club 202 vendégei is elégedettek voltak. Érdekes dolog ez a vendégzenekaroskodás. A dolog elsülhet nagyon jól, de baromi rosszul is. A tegnapi este ebből a szempontból teljes EGÉSZ volt. Sem a Steroid, sem a Flood in the Desert nem érezte magát "előzenekarnak", ebben biztos vagyok. Mert min múlik az, hogy valaki  csúnya szóval - befut? A tehetségen? A szerencsén? Egy jó döntésen? Talán. De ez a három dolog biztosan kell hozzá. De ezen most ne is filozofálgassunk...
 
Fél 11-kor a színpadra lépett a Twister. Az emberek felálltak a padokról és odamentek a színpadhoz. Sokan. Ott álltak, énekeltek és élvezték a Twister könnyen emészthető, fülbemászó muzsikáját. De én addigra már nagyon elfáradtam. Elfáradtam és megnyugodtam. Minden a legnagyobb rendben volt. Akár haza is jöhettem volna. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. Természetesen eszemben sem volt eljönni. A legjobb részről nem akartam lemaradni. Mikor a srácok lejönnek a színpadról. Lejönnek és rám néznek.

Lejöttek és rám néztek. Nem kellett volna semmit sem mondaniuk. De mondtak: "Ezt neked köszönhetjük!". Lehet ennél szebbet mondani valakinek? Nem hiszem. Nem akartam tovább maradni. Fáradt voltam, de elégedett. Egy jól sikerült estét, egy sikeres lemezbemutatót hagytam magam mögött.
 
Készültek fotók és remélhetőleg készülnek majd koncertbeszámolók is. Nem tudom, hogy mennyire tudják majd ezek a hangulatot visszaadni. De én azért köszönöm előre is. Ahogy köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy a Twister zenekar 2011. augusztus 6-án, a Club 202-ben tarthatta meg első lemeze, az Ördög lánya, lemezbemutató koncertjét.
 
Boltsek Andrea