Morton Studio

 

myspace.com/maxmorton

 

Erre most tessék, itt van ez az Ukrajnából (!) szakajtott banda, és az érvek sorozata helyett immár csak üres frázisokat pufogtathat a bősz magyar zenei katona. Mert sok mindent lehet mondani a volt szovjet tagállamra, de ha a fentebb felsorolt önigazolásokat valóban a jelenlegi állapot indokaiként fogadjuk el, akkor keleti szomszédjaink legfeljebb egy Metal Lady mélységű produktummal állhattak volna elő, hiszen tagállamként, ha lehet, még inkább benne voltak abban a bizonyos szarkupacban, ami olyan remekül szigetelte el a metal zenei hatásoktól az egyszeri öntudatos állampolgárt. A színvonal pedig nem – nagyon nem – az elvárt lett, én pedig – engedve a beépült reflexeknek – rögtön csalást sejtve (remélve) kezdtem kutakodni a banda honlapján. Aha, meg is lesz: a csapat esze és motorja egy Max Morton nevezetű multifenomén, aki nevéből ítélve valószínűleg valamilyen angolszász nyelvterületről érkezett hittérítő, pontos útmutatással szabva meg az új zenei kultúra alapvető szabályait. Hopp, nem talált, a zenész egy "echte" ukrán, az más kérdés, hogy elég változatos fémzenei múlttal, még ha az a múlt elsősorban hangmérnöki is. (Bár ez egy újabb döfés, ha hangmérnökként ilyen előadói tehetséggel áldotta meg a Teremtő az eredetileg Pasechnik nevezetű úriembert, akkor mit tudhatnak a VALÓDI zenészek…hehehe.)

 

Eh, akkor biztos valami külhoni-bennfentes, szőröstökű producer áll a háttérben – ez sem talált, a lemez szerzői produktum, ráadásul magánkiadás. Talán akkor a hangszeres társak között van valaki, aki afféle hazatért missziósként adott tanácsokat a többieknek? Nem, nem és nem. Tudomásul kell vennem, hogy itt 100%-ban hazai produktumról van szó, saját anyagi és szellemi bázissal és persze Isten áldotta tehetséggel. Mert amit ezek a fiúk elővarázsolnak innen, Kelet-Európából, az felveszi a versenyt bármelyik – no jó, nem első ligás, de másodvonalbeli – nyugati reménységgel. A keresés kulcsszavai: Stormwitch, Hammerfall, Helloween, Iron Maiden, skandináv dallamok, a találat pedig a Morton heavy-power alapokon nyugvó, ám ragadósan dallamos zenéje, egy olyan énekessel, aki laza vállrándítással – izé, hangszálrezegtetéssel – képes hozni a kiskei magasakat kívánó, operázó témákat. A zenében nincs semmi különösen újszerű – na végre, valamibe bele tudtam kötni –, ám a megszokott paneleket olyan ügyesen rakosgatták össze ezek az ukrán építőmesterek, hogy abból nem egy szocialista-realista torzszülött kockaház, hanem amolyan takaros és ötletes megoldásokkal tarkított családi otthon született, melyben jól megférnek a zenei ötleteket adó bandák szellemei. (Akiktől ugye egy egészséges ízlésű metal emberfia soha nem fél, sőt…)

 

Az egyetlen újdonság talán, hogy a szokásos euro-power dallamok alatt a riffelés néha a progressziót éppen csak érintve, töredezetten modern, a neoklasszikus vonalat valahol a búzamezőkön hagyhatta az élmunkás brigád. Aki tehát egy, a korábban ismertetett bandák közül az Enbound könnyed szórakoztatására hajazó albummal szeretne megismerkedni, annak meleg szívvel tudom ajánlani Max Morton-t, max morcos lesz a hallgató – ha tapasztalja, hova kellene, lehetne eljutnunk, önámítás nélkül.