Szeretnék pár szót (és könnycseppet) ejteni a februárban elhunyt gitárhős (Schenker után szerintem tőle van a legtöbb lemezem) utolsó felvételéről, mely a Montreux-i Jazz Fesztiválon készült 2010-ben, három nappal azután, hogy láthattam őt élőben Eperjesen. Még hogy nem létezik időutazás!

Csillag Zolinak köszönhetően (Petőfivel szólva: van-e, ki e nevet nem ismeri?) eljuthattam Eperjesre 2010 nyarán a Summer of Rock Tour egyik első állomására. Az ott vásárolt turnépólót azóta ereklyeként őrzöm, pedig már négyszeres árat is kínált érte, aki ott úgy gondolta, hogy "majd legközelebb". Ezen a koncerten a nyolcvanas évek hard rock korszakának legnagyobb pillanatait idézte fel Gary Moore, az akkori zenésztárs Neil Carter, és két újabban hozzácsapódott, habár nem kezdő zenész, Jonathan Noyce (ex-Jethro Tull) és Darrin Mooney (Primal Scream), néhány új számmal megspékelve, amelyek szervesen illeszkedtek a repertoárba. Szóval kinézett egy "Wild Frontier"-színvonalú album 2011-re, amire már jó előre félretettem a Frontiers akciókon megspórolt petákjaimat, aztán közbeszólt az élet (illetve a halál), és lett belőle egy DVD meg egy CD, ami felidézte az utolsó turné zsenialitását.

Megint csak Csillag Zolira hivatkoznék, aki a Gary Moore magyar és nemzetközi fan club vezetője, minden kiadványok tudora és szerintem birtoklója is, akitől kölcsönkaphattam a japánok által kiadott DVD + 2 CD kombót. A DVD megegyezik az európaival, bár az euró mélyrepülésének és a letöltések virágzásának időszakában az európai  kiadók csak egy szimpla CD-t vállaltak be a koncertről, amibe sehogy se sikerült belegyömöszölni a 90 percnyi zeneanyagot (bár azt nem értem, ha van 90 perces írható CD, akkor miért nem tudnak 90 perces CD-t nyomni). Ugyanakkor a japán yen irul-virul, és a japán zenerajongók megkapnak mindent, mi szem-szájnak ingere, így többek között a koncert teljes hanganyagát két lemezen. Mi barbár európai népek kénytelenek vagyunk lemondani a már úgyis ezerszer hallott "Still Got The Blues"-ról és a "Thunder Rising"-ről.

Nekem először itt ütött be a mennykő, hogy ha már olyan sóherek voltak és nem adták ki a teljes koncertet, legalább a "Still Got The Blues / Walking By Myself" párost hagyták volna le! Az a két nóta nem illett a hard rock tematikába, nem is értem, miért ragaszkodott hozzá Gary, hogy a műsorba kerüljenek. De a "Thunder Rising" a hard rock korszak elmaradhatatlan koncertnótája volt! Ebből látszik, hogy a kiadókat nem zeneértők vezetik. Ha én irányítanék, akkor meg rövid úton csődbe mennének, mert kiadnék néhány zseniális albumot, ami jó, ha rajtam kívül 50 embert érdekel, de hát ez egy másik történet. Szóval ennyit a CD-ről.

A DVD a szokásos Live At Montreux köntösben jelent meg, rajta a teljes koncert, remekül fényképezve, néhol talán túl jól is. Ismerek olyan művészeket, akik kikötötték, hogy közelről ne fényképezzék / filmezzék őket. Sajnos Gary sem volt már a régi önmaga, ez a közeli felvételeken jól látszik, de a gitártudása szerencsére nem kopott meg, így kaptunk másfél órányi felejthetetlen élményt, ami megmutatja, milyen is az igazi kelta ihletésű hard rock muzsika, az "Over The Hills"-től a "Johnny Boy"-ig, a "Military Man"-től az "Out In The Fields"-ig. Persze itt vannak a szokásos elnyújtott Gary Moore szólók is: két perces outro az "Over The Hills"-hez, három perces intro (So Far Away) az "Empty Rooms"-hoz, és ugyan az alsóörsi tizenöt percet nem überelte, de itt is tizenegy percesre sikeredett a minden koncertet záró "Parisienne Walkways".

A DVD-n bónuszként szerepel még négy nóta a '97-es montreux-i koncertről, és ez verte ki nálam másodjára a biztosítékot. Na, nem ahogy Gary kinéz azon a bulin: a sárga pólóban, fehér nadrágban, John Lennon-keretes napszemüvegben olyan, mint egy Woodstockból visszamaradt hippi, aki éppen a Roxette másodgitárosi posztjának castingjára érkezett. De ez a "Dark Days In Paradise" turnéja, ahol megpróbált a modern hatásokkal fűszerezett zenéhez megfelelő öltözéket találni. Kitalálhatjátok: nem igazán sikerült.

A biztosítékot valójában az verte ki, hogy belegondoltam: a '90-es montreux-i DVD-n már volt három szám erről a '97-es koncertről, szintén bónuszként, a "Definitive Montreux" DVD-n hat nóta képviseli ezt az időszakot, most megint négy, s ezek között mindössze egy átfedés van, ami azt jelenti, hogy a tizenhat számos koncertprogramból tizenkettőt már elcsöpögtettek. Ha előkerül még valamilyen kiadatlan montreux-i anyag, akkor jó eséllyel a maradék négy dalt is megnézhetjük a bónuszok között, és az igényesebbek egy videóvágó program segítségével összebarkácsolhatják maguknak a teljes koncertet.

Összességében nagyon jó kiadvány, kisebb bosszúságokkal, de talán csak a telhetetlenség beszél belőlem. Végül egy speciális kvízfeladat azoknak, akik már ikszedszer nézik a koncertet, mert ezzel ugye nem lehet betelni: Az említett fan club vezetője természetesen az első sorból nézte végig a montreux-i koncertet is, így gyakori szereplője a DVD-nek. De hányszor tűnik fel a képernyőn? A megfejtéseket ne küldjétek sehova, mert még magam sem vagyok biztos a válaszban!

CsiGabiGa