Eclipse: Bleed & Scream (2012)

ECLIPSE-BLEED AND SCREAM.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
myspace.com/eclipsemania

A növekedés, a változás az élet legfontosabb jelei közé tartozik. A svéd hard-rocker Eclipse pedig nevét meghazudtolva nem fogyatkozik, hanem éppen duzzad, dagad az életerőtől. Eddigi pályájuk során sikerült minden egyes lemezzel előrelépni, olyannyira, hogy a 2008-as "Are You Ready To Rock" sablonos címe és nem kifejezetten egyéni, előremutató hangvétele ellenére már a legtöbb kritikus tetszését elnyerte, köztük a mi Túrisas kollégánkét is.

A fiúk becsületesen és buzgón négy évet dolgoztak ezen az albumon, nem azért kellett rá ennyit várni, mert az 'acsit vakargatták és az orrukat piszkálták eddig, hanem mert valami ütőssel akartak előállni, ami valódi pluszt jelent a korábbi anyagokhoz képest. Uraim! Ez maradéktalanul sikerült! A "Bleed & Scream" teltebben, dögösebben, kifinomultabban, rétegzettebben, energikusabban szól, mint eddig bármelyik lemezük.

Ilyen dallamos, süvölthető, fogós refrénekkel és technikás szólókkal telepakolt hard rockra alighanem csak a skandinávok képesek. Ebben a kategóriában legutóbb a haló porából főnix madárként föltámadt Treat "Coup de Grace" (2010) című lemeze talált el ennyire. Nem áll tőlem távol a melankólia, szeretek olykor "lemenni talajmenti brutálba", de a léleknek egyszerűen kell ez a fölemelő, "napsütéses", életigenlő muzsika!

Még mindig nagyon érződik a hard rock klasszikusok befolyása, de pl. a nyilvánvaló Whitesnake hatások elllenére a "Bleed & Scream" egy vérbeli modern, 21. századi lemez, amelynek speciális kiadásán a rajongóknak két bónusszal is kedveskednek ("Come Hell Or High Water" és "Into The Fire"; elég "Mélybíbor" színű, nemde?). Csak remélni tudom, hogy a blogunkon Rony70 álnéven garázdálkodó Viski "Véleményes" Csaba cimborám a Treat után ezt is fölfedezi magának, mert tényleg érdemes rászánni azt a röpke 48 percet.

Taruffe

Címkék: lemezkritika