Kiadó:
JTC records

Honlapok:
www.marcosfogli.com
myspace.com/marcosfogli

Valami gond lehet a Lion Music-nál, nem csodálkoznék, ha nemsokára bedobnák a törölközőt. Bár hatalmas szolgálatot tettek-tesznek a progresszív zenék rajongóinak - például a napokban jelent meg náluk a rendkívül ígéretes Speaking To Stones "Elements" című második lemeze, amiről hamarosan írni is fogunk -, mégis egyre több előadó pártol el tőlük; így Marco Sfogli is inkább a Jam Track Central gondozásában jelentette meg második instrumentális  szólólemezét.

Azok után, hogy Sfogli bemutatkozó albuma (There's Hope) a 2008-as Toplistám 6. helyén landolt, előzetes belehallgatás nélkül rendeltem meg a furcsa címmel ellátott folytatást. Egyszerűen csak tudtam, hogy a csalódás kizárva. Ez az olasz gityós akárhol szerepelt eddig, Alex Argento lemezén, James LaBrie bandájában, vagy a Creation's End nevű formációban, mindenütt maximálisan, változatosan, technikailag kifogástalanul teljesített.

Ahogy azt már jó előre megéreztem, sem csalódás, sem meglepetés nem ért. A "ReMarcoable" a debütáció egyenes folytatása, talán csak a vendégeskedő zenésztársak névsora lett hosszabb és izgalmasabb. Pusztán - miheztartás végett - néhány reprezentatív név. Dobosok: Virgil Donati, Peter Wildoer, bőgősök: Ray Riendeau, Andrea Casali, billentyűsök: Alex Argento, Matt Guillory, stb. Aki ebben a műfajban otthonosan mozog, garantáltan fölkapja a fejét e fölsorolás hallatán.

Sfogli elképesztő dallamérzékkel komponál, technikailag pedig annyira polírozott, hogy a legbrutálisabb futamokat is erőlködés nélkül szüli meg. Nem mondom, hogy azonnal fölismerhető stílusa van, továbbra is nagyon hangsúlyosak a Petrucci, de főleg a Satriani hatások, mégis farkas étvággyal, óriási falatokban gyűröm magamba a hangjegyekkel gazdagon díszített, laktató zenei táplálékot.

Tekintve, hogy ízlésemben, preferenciáimban évek óta egyre távolodom az instrumentális anyagoktól, igazi meglepetés, hogy az év végi összesítésben már tuti ott van három többé-kevésbé instru megjelenés: Kiko Loureiro, Paul Gilbert, és most Marco Sfogli. Ha kedvencet kellene találnom, most biztosan a "Heartburn" című balladára esne a választásom, mert a szoprán szaxi szóló miatt szívet melengető "Another Day" (Dream Theater) áthallások ébredtek bennem.

Tartuffe