A '80-as évek shredder generációjának egyes jeleseiben még mindig van alkotó erő (pl. Vai), míg néhányan egy helyben topognak (szerintem MacAlpine és valamilyen szinten Satriani is...), és olyan is van, aki már régóta önmaga foglya lett (Spellbound, ugye…)

Paul Gilbert pedig egyenesen, mint a jó bor (bár én azt nem tudom, hogy milyen, Kotta meg de..), évről évre jobb és jobb lesz. Bár a gitár-shredding természetes lelőhelye és közege a heavy metal, egyáltalán nem tett rosszat sem Vinnie Moore-nak, sem Paulnak, hogy mostanában inkább a blues alapú hard rock műfajban alkotnak (maradandót). Vinnie korántsem öreguras az UFO-ban, sőt gitárjátéka itt valósággal újjászületett (link).

Paul pedig szerintem élete legjobb teljesítményét nyújtotta a tavalyi "Vibrato" lemezen. Gitárhangzás, dalok, gitárjáték, minden csillagos ötös, így nem nagyon volt kérdés, hogy a turné magyar állomásán ott kell lenni a fedélzeten, illetve pontosabban a hajó gyomrában. Nem volt előzenekar, aminek személyesen nagyon örültem, mert egyrészről kb. 97%, hogy bárki is az, unni fogom (ez van...), másrészről a tavaszi télben (ami az idén nem akármilyen vizet árasztott..) hamarabb hazaértünk.

Általában nem nagyon lehet észrevenni, ha egy profi zenekar/előadó (bocs, de én csak ilyesmire járok...) kötelességből letudja a bulit, és igazából az adott napon nem élvezi igazán a showt, ugyanis többek között éppen ezért profi, de állítom, hogy Paul és a teljes csapat az első perctől kezdve az utolsóig felszabadultan, örömmel és élvezettel játszott. Ezt így nem lehet megjátszani. Ehhez mérten tökéletes koncertet adtak, mintegy 2 óra 20 percben. Könnyű persze Pálnak úgy felszabadulni, hogy gyakorlatilag mindent mosolyogva és játékosan-könnyedén tud, ami csak elképzelhető a blues-rock- metal szóló- és ritmusgitározásban, de hát mindezt nem készen vette, megdolgozott érte becsülettel. Ilyen brutálisan gyors és pontos ritmizálást egy-egy húron még soha nem láttam/hallottam. Egy programozott japán high-tech robot mérnökeitől is közel csúcsteljesítmény lett volna a szoftver elkészítése. Japán robot persze nem kellett ide, itt volt helyette Emi Gilbert oldalbordaként, aki ugyan nem robot, viszont japán és kiválóan billentyűzik, de ezen azért nem lepődtünk meg egy kicsit sem. Thomas Lang dobosról pedig csak annyit, hogy a folytatásos "Ki lesz Portnoy utódja a Dream Theaterben?" filmecskében is szerepelt, de vesztére kicsit szétütötte a "statikus" Portnoy témákat... Nem hurka, na!

Személyesen nem nagyon értem, hogy a jobbára fülbemászó, így könnyen emészthető, de végtelenül zenei saját szerzemények miért lettek alárendelve a nem kisszámú feldolgozásnak, hiszen egy, a saját hangjára írt "Wash My Car" is jobb megfejtés, mint a sok hanggal transzponált "Man On The Silver Mountain", de bánja kánya! A koncert feeling vitt mindent, ott a helyszínen nem volt ez gond, mint ahogy a Zeppelin és a Gary Moore, AC/DC klasszikusok sem űztek ki bennünket a Duna partra ezzel a nem hétköznapi gitárjátékkal.

Paul Gilbertet elnöknek, ja és külön köszönet Kottának a koncert-bemelegítő szívélyes vendéglátásért!

Túrisas