Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.jornlande.com
myspace.com/realjorn

Most vagyok bajban. Kezdettől fogva folyamatosan figyelemmel kísérjük Jorn Lande szóló karrierjét, 2008 óta pedig minden lemezéről született recenzió. Tekintve, hogy az ég-világon semmi változásról - értsd ezalatt: érdemi változásról - nem tudok beszámolni, mégis mit írhatnék a menetrendszerűen évenként érkező albumok legfrissebb változatáról? Őszintén szólva nem sokat. Ez a blogger-kritikus egyik legszörnyűbb rémálma.

De tényleg: elintézhetném annyival, hogy az első három szóló lemezt érdemes beszerezni, a többit meg csak akkor, ha nagyon kicsi pénzért rátalálsz a neten, vagy belefutsz a CD üzletben. Mondhatnám - ismételve mindazt, amit Túrisas kolléga és jómagam már korábban leírtunk -, hogy ha az utóbbi 8 év terméséből egyet hallottál, akkor mindegyiket hallottad. Jorn lehetetlenül önfejű alak; a szaksajtó régóta attól hangos, hogy nem kellene magát úgy "elhasználnia", kezd unalmassá válni ez a Dio/Coverdale utánérzésekkel teli hard rock, de hősünk nem hallgat senkire. "Hősünk" - írtam, és ez nem elgépelés, mert Jorn tényleg zseni, ezt soha senki (már aki normális és hiteles) nem kérdőjelezte meg. Mégis tartok tőle, hogy míg mesterei a Deep Purple, Rainbow, Black Sabbath, Whitesnake énekeseként rocktörténelmet írtak, Jorn biztos úton halad afelé, hogy úgy vonuljon be a krónikákba, mint az őstehetség, aki sokkal többre vihette volna.

Persze lehet, hogy igazságtalan vagyok. Még akkor is, ha tudjuk a Szent Könyvből, hogy akinek több adatott, attól többet is kérnek számon. Biztos vagyok benne, hogy Lande meg van győződve arról, hogy nem vele van baj... Még az is lehet, hogy igaza van, de az biztos, hogy nem hajlandó változtatni. Sajnos az sem bizonyult érdemi változásnak, hogy hosszú évek után megszabadult Tore Moren gitárostól és a Wig Wamből leigazolta Trond Holter gitárost és Bernt Jansen bőgőst, mert nem igazán érezni semmilyen elmozdulást sem a hangzásban, sem a dalszerkezetekben. Megítélésem szerint ide egy másik (társ)zeneszerző kellene (Ostby? Karlsson?, Grapow?, Sammet?), nem pedig új bérmuzsikusok...

A "Traveller" tipikus Jorn szólólemez... ennél többet nem igazán tudok mondani. Lande nyilvánvalóan még mindig Ronnie James Dio halálának hatása alatt van, mert két nótában is a törpe-óriás emléke előtt tiszteleg: az egyikben (Cancer Demon) a rákot mocskolja, ami elragadta tőlünk, a másikban pedig (The Man Who Was King) egyfajta modern trubadúrként énekli meg nekünk a Dio-legendát. Mondjuk a "he was the Jesus of heavy metal" sor kiverte nálam a biztosítékot, de a gesztust azért értékelem.

Az én szemüvegemen keresztül úgy látszik, hogy az első három nóta és az ucsó rendben van, amit viszont közte találunk, a totál felejthető kategóriába tartozik (talán a "Legend Man"-t kivéve). Erre az albumra csak az költsön, aki eddig is kötelességtudóan vagy rajongva megvásárolta a soros Jorn CD-ket.

Tartuffe