Kiadó:
Progressive Promotion Records

Honlapok:
www.flamingrow.de
facebook.com/flamingrow

Miközben a Beyond The Bridge Európában turnézik a Serenity-vel (és április 21-én hazánkban föllép), egy másik, nagyon hasonló stílusban alkotó német projekt, a Martin Schnella sokhangszeres zenész és zeneszerző, valamint Kiri Geile szövegíró nevéhez köthető Flaming Row éppen új koronggal jelentkezik. A vállalás most sem kevésbé ambiciózus mint 2011-ben, amikor a derült égből villámcsapásként lesújtó "Elinoire" egészen a top 15-ös listám második helyéig kapaszkodott.

A progresszív rock/metál stílusban fogant új album koncepciója olyan, mintha egy jellegzetes Tom Cruise sci-fi forgatókönyvét olvasnánk, amúgy Világok harca, Feledés, vagy A holnap határa módra. Schnella ezúttal még nagyobbat markolt, mert – ha igaz – ez a lemez csupán első része egy ambiciózus trilógiának. Ahhoz képest, hogy Schnella (finoman szólva) nem túl ismert alakja a zenei életnek, újfent sikerült komoly zenészeket megnyernie magának. A rendkívül hosszú listában legyen elég megemlítenem pár jobban csengő nevet: Dave Meros, Ted Leonard és Jimmy Keegan (Spock's Beard), Kristoffer Gildenlöw, Leo Margarit és Johan Hallgren (Pain Of Salvation), Gary Wehrkamp és Brendt Allman (Shadow Gallery), Arjen Anthony Lucassen és Maggy Luyten (Ayreon), valamint Diego Tejeida (Haken).  Aki kicsit is otthon van ebben a stílusban, az most tuti fölhúzött szemöldökkel, elismerően bólogat.

A helyzet az, hogy a korábban leigazolt nagynevű zenészeknél is nevesebb vendégsereg ellenére, a "Mirage"-t nem érzem olyan erősnek, mint elődjét  - a stílusok örvénylő kavalkádja már nem is annyira elkápráztatja, mint inkább elbágyasztja, "dezorientálja" a hallgatót. Hangulatában és stílusában némileg csapongónak, összeszedetlennek tűnik a muzsika. Lehet, hogy a trilógia helyett egy, vagy max. két lemezre lehetett volna sűríteni az ötleteket, hogy ütősebb, fókuszáltabb legyen a végeredmény. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy Schnella istenáldotta tehetség, én pedig különösebb gondolkodás nélkül küldtem el a kiadó címére előrendelésemet. Egyszerűen tudtam, hogy ha gyengébb is lesz a debütnél, még mindig tartogat számomra kellemes meglepetéseket (pl. a hosszabb lélegzetvételű instrumentális részekben).

Hangulatfüggő és kitartó figyelmet igénylő, helyenkét talán túlságosan is musical-es anyag, de ha fele annyi tehetség és zeneiseég szorult volna belém, mint ebbe a kölyökképű német srácba, akkor most nem csak írogatnék a zenéről, nem tudálékosan, botcsinálta ítészként értekeznék róla, hanem százszor és ezerszer inkább művelném; tutujgatnám a hangszereimet, és az alkotás örömét kóstolgatnám naphosszat, mint manapság Túrisas kollégám...

Tartuffe