Kiadó:
Progressive Promotion Records

Honlapok:
www.flamingrow.de
myspace.com/flamingrow

Az "Elinoire" két ismeretlen német, Martin Schnella sokhangszeres zenész és zeneszerző, valamint Kiri Geile dalszövegíró tollából származó progresszív rock opera, nagyjából a Daniele Liverani-féle "Genius Trilogy" és a  Vivien Lalu-féle "Shadrane" környékéről. A történet egy brit házaspár családi tragédiájának szövevényes eseményeit járja körül majdnem 80 percben.

A projekthez Schnella nagyon komoly csapatot verbuvált, túl sokan is vannak ahhoz, hogy fölsoroljam őket - na meg értelmetlen is lenne, hiszen többségük teljesen ismeretlen (de egyáltalán nem tehetségtelen) fiatal német muzsikus. Azért megfordult a stúdióban néhány világhírű zenész is, pl. Gary Wehrkamp és Brendt Allman a Shadow Gallery-ből, meg Billy Sherwood (Yes) és Jimmy Keegan, a Spock's Beard apró termetű, zseniális turné dobosa.

Ahhoz képest, hogy Schnella neve hallatán még a sokat látott rock kritikusok reakciói is kimerülnének a kérdő tekintetekben vagy értetlenül összeráncolt homlokokban, a rock opera igazi és lenyűgözően jól sikerült stílusgyakorlat, amiben a szerző komoly zenei arzenált vonultat föl: a Spock's Beard utánérzésektől (Initiation Fugato), a country-n (Do You Like Country Grandpa), a jazz-es betéteken (Time Mirror) és az érzelgős balladákon át (Adam's Theme), egészen a karcos – hellyel-közzel  hörgésektől hangos – metálig (Rage Of Dispair). Hál' Istennek, nem spórolt a hosszabb lélegzetvételű instrumentális részekkel, de a technikás gitárszólókkal sem (a "Review"-ban pl. van egy helyre kis Gilmour ízű kanyarintás).

Félrebeszélésnek, maszatolásnak helye nincs: bár az összetett, sokoldalú rock opera több figyelmes hallgatást igényel a megalapozott értékítélethez, komoly mestermű született, ami egy ilyen minden előtörténetet nélkülöző megjelenésnél nem smafu. Kedves "szakmások" és "szakmáskodók"! A kölyökképű Martin Schnella nevét meg KELL jegyezni! Kíváncsi vagyok, hogy idehaza hány "mainstream" rock sajtótermék fog "sine ira et studio" (harag és előítélet nélkül) elemzést közölni az "Elinoire"-ról, vagy egyáltalán hírt adni róla.

A Tartuffe nevű "mór" azonban megtette kötelességét, és az érdeklődők figyelmébe lelkesen ajánlom az album técsűs ajánlóját:

Tartuffe