Kiadó:
Nuclear Blast

Honlap:
facebook.com/scarsymmetry

Na, ez egy kemény vállalás lesz; tartok tőle, hogy bele fogok szaladni néhány pofonba. Mivel nem igazán szoktam melodikus death/groove metál bandákat hallgatni, a hörgéseket is csak alkalmi, díszítő jelleggel csipázom, így férfiasan bevallom, hogy nem igazán értek a stílushoz. A svéd Scar Symmetry pályafutását azonban kezdettől fogva szimpátiával kísérem két okból: az egyik, hogy fittyet hányva a stílushatároknak, szabadon portyáznak a különböző zenei hatások, hangulatok között, a másik pedig az, hogy Per Nilsson gitárost (aki a Scar Symmetry zenei agya) elképesztő hangszeres és dalszerző zseninek tartom. A neo-progresszív folk rockot játszó Kaipát is azóta szeretem rajongva, mióta ő gitározik náluk.

Szóval itt van nekünk ez a Scar Symmetry, akik az angolnák sikamlósságával csusszannak ki a kritikusok markából, amikor azok - kénytelen-kelletlen - stílusmeghatározásba bocsátkoznak. Különösen így van ez, mióta 2008-ban távozott tőlük az eredeti hörgmájszter, Christian Älvestam, és helyére két énekest vettek be a csapatba, az egyiket a torokhangok, a másikat a tiszta énekhang felelőseként. Ezzel egy dallamosabb, ugyanakkor progresszívebb irányba indultak el (mintha csak nekem akarnának kedvezni).

A legújabb, gigantikus vállalásuk egy zavaros koncepció köré épül, melynek céltáblái a technokrácia és a politikai elit machinációi stb. A lényeg, hogy a "The Singularity (Phase I ...)" egy trilógia első része, és ami még ennél is fontosabb, hogy a zenei körítés valami fantasztikus!!! Még egyszer kénytelen vagyok kihangsúlyozni, hogy nem számítok a death metal rajongójának (sem szakértőjének), de itt még az általam csak minimális adagokban elviselhető hörgések és blast beatek is egy nagyobb, szélesebb dimenziókban mozgó zenei koncepciónak részét képezik. Akad itt bőséges szinti aláfestés, de vannak John Petruccit irigységre sarkalló, káprázatos gitárszólók, sőt akár a glam korszak legszebb korszakát idéző refrének is (hallga' csak pl. a videóban mellékelt "Limits To Infinity"-t!).

Egyszerűen lenyűgözött ez az egyébként nem túl hosszú lemez, ami relatív rövidsége ellenére egyfajta zenei prizmaként működik. A prizmáról tudni kell, hogy sűrűsége a környezet optikai sűrűségénél sokkal nagyobb, így alkalmas az összetett fény fölbontására. A Scar Symmetry is sokkal sűrűbbnek (értsd: tartalmasabbnak) tűnik mint környezete, és ezernyi csodálatos színre bontja azt, amit mi csak nagy általánosságban "a" muzsikaként ismerünk. Nagy szavak, de egy ilyen zseniális lemezhez ilyenek illenek.

Tartuffe