Honlap:
www.ignaziodisalvo.com

Az instrumentális gitár-lemezek hősi korszaka a '80-as évek vége és a '90-es évek eleje volt; akkoriban hatalmas étvággyal fogyasztottuk a műfaj óriásainak (pl. Joe, Satriani, Steve Vai, Tony MacAlpine, Vinnie Moore stb.) és kevésbé ismert, csak népszerűségben, de nem hangszeres tudásban szürke eminenciásainak kiadványait (pl. Andy Timmons, Michael Lee Firkins, Patrick Rondat stb.). Azután történt valami, ami miatt már nem volt olyan menő ilyesmit csinálni, az ún. shredderek korszaka leáldozott, és még az egykori rajongók közül is többen elpártoltak az instru gitár-lemezektől, mondván: mennyivel jobban ütne az egész egy énekessel. Nehéz lenne megmondani, hogy mi történt (azon túl, hogy a Tesco-gazdaságos '90-es években divat volt az ilyen muzsikát egyszerűen agyatlan tekerésként aposztrofálni). Alighanem maguk az ünnepelt bárdisták is érezték, hogy a műfaj kezd egyszerre telített és kiüresedett lenni, hiszen elkezdtek kísérletezni és más stílusok, főleg a jazz felé kacsingatni.

Sosem volt jellemző, hogy az ilyen zenészek egész arénákat töltsenek meg, de manapság már tényleg csak a legelszántabbak adnak ki hasonló CD-ket, tudatosan vállalva a szinte láthatatlan kisebbség sorsát. Szerencsére van egy "underground" réteg, amely biztosít némi keresletet: ezek között nagy számmal képviseltetik magukat a szakmabeliek, valamint azok az öreg "motorosok", akik annak idején teljes elragadtatással hallgatták - mondjuk - Satriani "Extremist" című lemezét, és az élmény még ma is hatással van zenehallgatási szokásaikra, ízlésükre. Egyébként meg, ahogy Túrisas cimbora időnként posztolt szösszenetei is jelzik, a zene - főleg az ilyen - önkifejezés, az ember belső világának, érzelmeinek, hangulatainak, gondolatainak túlcsordulása, ami maximum a barátok véleményére kíváncsi, nem az eladási mutatókra vagy a látványos koncert-sikerekre.

Ignazio Di Salvo olyan országból származik, ahol kiemelkedő hangszeresek élnek és az instru gitár muzsikának nagy becsülete van (lásd pl. Giacomo Castellano, Roberto Priori, Marco Sfogli, Tommy Ermolli stb.). Ezeket a szép talján hagyományokat folytatja Ignazio Di Salvo is, jóllehet már egy ideje Belgiumban él, alkot és tanít. A "Gift To The World" Di Salvo első ajándéka a világnak, és - jóllehet debütről van szó - stílusos, kiforrott, szépen megfogalmazott muzsikát hallunk rajta. A bemutatkozásban segítségére volt pár ismertebb zenésztárs is, mint pl. Dario Ciccioni a doboknál (Twinspirits, Empty Tremor) és a nagyszerű Alex Argento billentyűn, aki egyszersmind keverte és maszterelte az albumot.

Nem esünk ugyan seggre tőle, de azért valóban szép ajándék ez a kiadvány. Ha eleddig ismeretlen is volt előttünk Di Salvo, a közreműködők neve garancia a minőségre. A lemezt indító színes, változatos "Dramatic Chess Game", az akusztikus, fretless bőgővel kísért címadó, vagy a legvégén helyet kapott érzelmes ballada, a "Conflict" kimondottan szemre (vagy fülre?) való darabok.

Tartuffe