Természetesen nem állítom, hogy zenéről csak az írhat hitelesen, aki maga is zenész, mert ez butaság, de semmiképpen nem hátrány, ha valaki ilyen aspektusból (is) közelít egy-egy recenzió kapcsán. Mádi Norbert személyében egy kiváló gitáros jelezte a blog felé, hogy elsősorban instrumentális megjelenésekről szívesen szólna olykor egy-két jó szót, a stílus népszerűsítése érdekében. Nagy örömmel mondtunk igent a megkeresésre. Innentől pedig át is adom neki a szót! :-)

A következő cikkben, cikksorozatban kitekintést teszek napjaink feltörekvő, jelenleg még kevésbé ismert hangszeresei, elsősorban gitárosai, virtuózai felé. Szerintem a zeneipar jelenlegi állapotát érő rendkívül sok panasz, negatív érzés ellenére, nekünk az instrumentális vonalat kedvelő gitár őrülteknek nem lehet okunk panaszra. A világ tobzódik tehetségekben. Az interneten keresztül ma már, akár online leckék segítségével is magas szintű, hangszeres tudás sajátítható el. A zeneiskolák, akadémiák ontják az utánpótlást, az új reménységeket. Utóbbiak táborát erősíti Al Joseph, aki 1987-ben született az Egyesült Államokbeli Highland Parkban. Már kis korában rálépett a zene rögös útjára, eleinte a dobolás vonzotta, majd tinédzser korában gitárra váltott. Fogékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sikerült bekerülnie a bostoni székhelyű, sokak számára ismerős Berklee College of Music intézménybe.

A korábban említett iskola ugyan nem instant garancia a sikerre, viszont abban az egyben nem kételkedhetünk, hogy az itt végző fiataloknak nincsenek gondjaik az adott hangszer megszólaltatásával. Nincs ez másképp Al barátunknál sem, aki a jazztől, a metálig minden stílusban otthonosan mozog, minden technikai elemet mesterien integrált játékába. Nem érzek öncélúságot előadásában, pedig minden adott lenne ahhoz, hogy olyanokat villantson, amitől leesik az ember álla. Félreértés ne essék, nem az új BB King bemutatását készítem elő. Al Joseph progresszív rock/metálban utazik, olyan hatásokkal, mint Sfogli, vagy Petrucci, tehát bőséges mennyiségű hangot játszik el egy-egy számban, de mégis inkább a szerzői vénát emelném ki nála, mintsem a technikai képzettséget. Egyszerűen jó dalokat ír!!!

Szerény véleményem szerint nagyon jól sikerült bemutatkozó albuma az "Out In The Open", amely a JamTrackCentral gondozásában jelent meg (ez önmagában garancia arra, hogy minőségi produkcióval, hangszeressel állunk szemben). Nézzük tételesen, hogy mit is találunk a korongon. A digitális kiadványon 9 dal szerepel (a fizikai CD-n, kapunk egy + számot). Az mindenképpen pozitív, hogy nincs intro, outro, bridge, ill. egyéb időhúzásra is alkalmas sallang, nettó 53 percnyi gitárhősködés, nyugodtan bevallhatjuk, ez egy tisztességes adag! Indításként jön a "Return" című rövidebb bevezető tétel, ám közel 3 perces hossza miatt önállóan is megállja a helyét. Csodálatosan felépített darabka, tökéletesen készíti elő a majd egy órás zenei utazásunkat, a közepén található harmonizált gitárszólam tartalmaz minden szépséget, ami miatt az ember késztetést érezhet, hogy gitárt, vagy egyéb hangszert ragadjon.

A kettes tétel a "Desperate Times" erős Sfogli hatásokat mutat, tulajdonképpen, ha Marco játszaná, mehetne is a "ReMarcoble" albumra, valószínűleg főhősünknek ez lesz a legnagyobb megmérettetése, hogy ezt a nagyon direkt behatást levetkőzze majd játékáról. Csodálatos hegedűre emlékeztető nyitó dallamocska, az egész tétel nagyon érzelemgazdag, teli apró részletekkel, pont ez az, ami meghúzza azt a bizonyos vonalat amatőr és profi között. A harmadik szám a "Sun Devils", neoklasszikus gitárhősködős tétel, zakatoló heavy metálos riffekre villant benne Al. A refrén fütyülhető, nagyon szépek a harmonizált részek (ez az egyik nagy erőssége), az átkötő szakasz hoz egy kis egzotikus ízvilágot a harmonikus mollos témával, pazar szinti szólók is találhatóak a dalban. Megidézi nekünk az Yngwie, Vinnie Moore, McAlpine féle vonalat és milyen jól! Következő dalunk egy elszállósabb tétel, kicsit visszakapcsolunk a tempóból, ismét erősen jelen van az a már említett olasz vonal, de mint mondtam nem tudok emiatt haragudni, egyszerűen jók a számok.

Nagyon szépen, kis részletekben, szünetekkel adagolja nekünk a hangcsoportokat, finoman építve az íveket így vezetve a refrénhez a hallgatót, ahol ismét zseniális harmonizált szólamokat kapunk. Újrahallgatós tétel, lehet, hogy a legjobb a lemezen?! Az album leglassabb tétele, "The Missing You", megint érzek némi "idegen" jelenlétet, nagy adag Timmons hatás, ami lehet direkt is, illetve Marco is, hiszen ez a vonal nála is nagyon domináns ... nem gond, mivel szeretjük Andyt :) Tényleg nagyon szép, érzelmekkel extrán töltött szerzemény! Két gyorsabb metálosabb track következik, nem annyira evidens dallamokkal, ők a lemez legprogosabb elemei, csakúgy, mint a "Desperate Measures", ami szintén a nem annyira közérthető állapotból fejlődik, bontakozik ki egy gigadallamos főszólóig. Tagadhatatlan a DT hatás ebben a 3 számban. Záró dalunk a "Father Land". Csodálatos zongora, gitár duettel indítunk, énekelhető, azonnal megragadó dallamok, a főszólóra kicsit bekomorul, szerencsére utána azonnal tisztul, marad végig ez a derűs, felemelő hangulat. Nagyon eltalált, jó érzékkel választott befejező darab. Sanszosan újrahallgatja az ember.

A fizikai CD-n szerepel még egy bónusz dal a "Wastelands", amely nem kevésbé ütős, mint a lemez többi szerzeménye, sőt, de nem illeszthető be a sztoriba, ezért került fel csak amolyan extraként. Óriási dallamokkal operáló stadion rock hangulat, egy érdekes latinos kiállással.

Az album és a dalok minősége szerintem nem kérdőjelezhető meg, profin megkomponált, precízen eljátszott számok. Amibe bele lehet kötni, az az egyediség, ennek erősen híján van Al, de ez remélhetőleg lemezről-lemezre fog változni, tisztulni, mivel nagyon fiatal még, van ideje lecserélni a példaképek eszköztárát. Mindenképpen javaslom a lemez beszerzését az instrumentális vonulat kedvelőinek, kizártnak tartom a csalódást. IDE kattintva vásárolható meg.

Mádi N.