Csont nélkül azon nagyon kevesek közé tartozom, akik gondolkodás nélkül belemennek egy Slash kontra Ron "Bumblefoot" Thal, DJ Ashba, Richard Fortus (gitáros-gitárosok) cserébe. És eszembe sem jut azon jajongani, hogy ez már nem a nyegle és zabolátlan Guns, sőt egyáltalán semmi köze a Gunshoz, hanem valami nagyon kiszámított és lélektelen zeneipari show, üzleti kreálmány, bármi.  Pedig tudom, hogy mindez valahol igaz, de nem érdekel.

Azt is tudom, hogy a vállalhatatlan fizimiskájú Axl már mentálisan is belesérült önmaga sztárságába, arról meg tényleg ne is beszéljünk, hogy a nyávogása hangja mára csak tényleg komoly léptékű stúdióeditálás után eladható, mert ezek tények, de! Ez a DVD akkor is egészen egyszerűen lenyűgöző zenei élmény. És ha mindehhez hozzáveszem, hogy 2011-ben már kaptunk a "Rózsák" szerethetőbb, hitelesebb arcától egy tökéletes koncertanyagot (Made In Stoke), akkor végkép nem látom értelmét a puffogásnak. Tessék betenni ezt a gigahosszúságú, pazar Las Vegas-i koncertet és lehet végig fülelni és gyönyörködni. Mindenben. Brutálisan, már-már giccsesen látványos a show, de ezt meg bánja az, akinek a kétlámpás grunge-éra "őszintesége" hiányzik egy koncertből, én nagyon nem tartozom közéjük. És ha valaki azt gondolja, hogy a zenei hiányosságokat hivatott takarni a csili-vili pompázat, az megint csak tévedésben él. Nem kicsi tévedésben.

Topmuzsikusok ők mindahányan, ráadásul fazonok és egyéniségek, főleg gitáros fronton. Három teljesen eltérő stílus és karakter, de kiegészítik egymást és szerencsére szó nincs arról, hogy Axl alárendeltjei, zenei kiszolgálói, színpadi kellékei lennének, merthogy hangszeres önmegvalósítás tekintetében legalábbis egészen mást látunk. Még az általam amúgy brutálisan megunt  "Knock-Knock" is érdekes tud lenni a gitármunka miatt, de a régi slágerekben és új dalokban is kapnak teret rendesen, nem is aprózzák el. Tessék csak meghallgatni a "Don't Cry" amúgy kisiskolás kezdő akkordbontását Bumblefoot értelmezésében, hogy érthető legyen a lelkesedésem.  Fortus szólója és gitárjátéka is állkoppantós rendesen, de a fazonban és technikában is leginkább Slashre hajazó, bár mindenképpen önálló egyéniséggel rendelkező DJ Ashba is derekasan kiveszi a maga részét a melóból.

Nincs értelme ragozni. Óriási muzsikálás megy itt több, mint két órában. Az egyetlen gyenge pont a főhős, de szerencsére messze nem azt halljuk a felvételen, amit a jelenlévők, így viszont teljesen rendben van a végeredmény. Illúziónk meg ne legyen, minden koncertfelvételen van utómunka. Axl esetében az egészségügyi határérték többszöröse ugyan, de egy Rio-i bulit megörökítő bootleg DVD ismeretében mondom: senki ne szomorkodjon emiatt…

Túrisas