Azoknak, akik képesek arra, hogy a Manowar stílusában adjanak elő egy olyan dal-paródiát, ami a Falconer örökbecsű riffjével kezdődik, és amiben nem csak Roy Khan, Michael Kiske, de a metál énekesek felkent árnyékkirálya, Daniel Heiman is megidéződik - méghozzá kedvenc számommal, a Highlanderrel -, azoknak még a szövegben megbúvó infantilizmust is megbocsátom. S hogy ki ez a két, nótafába oltott Beavis and Butthead? Hát Pellek, akinek hangi adottságaiban sikerült Tony Kakko-t és a jobb formában lévő Kiskét elegyíteni, illetve a Reinxeedes Tommy, aki nem elég, hogy virtuóz gitáros, de még énekelni is kicseszettül tud. Még szerencse, hogy nem kockás a hasa, mert talán én is elkezdeném irigyelni.

A nóta pedig mind szövegileg, mind zeneileg könnyeden hozza a kissé esetlen, bumburnyák humort, amiben ott lapul a paródiák sikerének X-faktora, méghozzá az a lényeglátó képesség, melynek a groteszk megalkotásában nem csak a humorérzék a fő eszköze: a cilinderben ott lapul a virtuozitás is, amit csak elő kell rántani. Ez szerencsére meg is történik, ennyi rántás elég lenne kétkondérnyi főzelékhez: Pellek – aki az operázós-lebegtetős (vagy Tartuffe szavaival élve, a gurgulázós, bár erről a szóról nekem mindig a fogmosás jut eszembe, ami nagyon "nothing, but NOT metal") énekstílus jelenlegi hercege és Tommy, aki egy multifenomén, csuklóból rázva és marokkal tökön ragadva visítják, pengetik a mikrofonba a stílus karikatúrává nagyított, a klasszikusok által megteremtett jegyeit. Én pedig röhögnék, ha nem ordítanám kényszeresen az énekesekkel együtt, hogy WOAH OH AH AH AH A HA AH AH OH.

(Aki pedig kíváncsi, hogyan énekli Pellek a metal nagy klasszikusait, az bőven csemegézhet a fellehető youtube videokban.)

Garael