Kiadó:
Legacy Recordings

Honlap:
www.jimihendrix.com

Tényleg nem értem, hogy a túróba lehetséges, hogy majd' 50 évvel a gitáros halála után kerülnek a boltok polcaira a Hendrix-hagyaték legértékesebb dokumentumai. Már 2001-ben, a szomorú évfordulón megjelent "West Coast Seattle Boy" kapcsán ezt írtam: Egész évben csak kapkodtuk a fejünket, hogy milyen újabb Hendrix-kiadvány lát már megint napvilágot, sőt még egy új Hendrix lemezt is kézbe vehettünk. Utóbbi esetében azért húztuk a nyakunkat. Én legalábbis komolyan féltem attól, hogy az elővigyázatlan tömegek CD előrendeléseikkel bekerülnek a Guinness rekordok könyvébe, az "Egyszerre palira vett legtöbb Hendrix-rajongó" címszó alá. Hiszen Jimi '70 óta objektív okok miatt nem készít felvételeket, és itt "tehetséges" öcskös sem volt a családban, aki átvehette volna a stafétát, mint a magyar névrokon esetében. A hivatalos három stúdiólemez utáni negyven évben meg párszor már kirángatták a fiókokat és klinikai tisztaságúra söpörték a padlást, melynek köszönhetően mára azért tekintélyesre duzzadt a Hendrix-diszkográfia.

No, ehhez képest megint eltelt 5 év, és nemhogy nincs vége, de mit kapunk? Az egyik legjobb Hendrix koncertfilmet, a szerény félmilliós (!!!) közönség előtt az Atlantai Pop Fesztiválon óriási formában, felszabadultan tolt buli felvételét. A koncert után két hónappal pedig már nincs közöttünk… A most megjelent DVD kivonatos része megélt ugyan anno egy televíziós közvetítést, de ebben a hangban és képben is feljavított formában most lett először elérhető. Hát ne szarjon az ember maga alá az örömtől? És milyen lett már! Nem, tényleg nem az a dolgom, hogy értsem, hová sikerült fél évszázadon keresztül ezt eddig elsuvasztani. Én a fogyasztó vagyok, egy a dolgom, fogyasztani a Hendrix post-mortem megjelenéseket, ha lehet akkor nagykanállal. – Lehet.

A klasszikus "Live At Monterey" képben ugyan jobb volt, ám ott a setlist lényegesen karcsúbb, de az állandó hivatkozási alapként számon tartott, valójában azonban sok-sok gyengélkedéssel fűszerezett woodstocki bulit is – számomra legalábbis – minden tekintetben messze felülmúlja. Aki a koncertet megnézi és továbbra sem érti, hogy Hendrix miért lett legenda, az menthetetlen. Tény, hogy egy-két megmaradt Hendrix-felvételt a Youtube-on megnézve belefuthatunk mai szemmel már furcsának tűnő szólójátékba, sőt még az a megállapítás sem szentségtörés talán, hogy szigorúan szakmai szemmel és a játéktechnika felől megközelítve, mondjuk Blackmore ugyanebben az időben már minimum így, de lehet hogy pontosabban játszott, de a lényeg abszolút nem ez. Nem volt előtte és utána sem nagyon olyan gitáros, aki ennyire eggyé vált a hangszerével. Az ő esetében tényleg nem túlzás, hogy a hangszer nem eszköz a kezében, hanem a keze folytatása, a teste része. Úgy nyúl a gitárhoz, ahogy más halandó pl. gondolkodás közben végigsimítja az állát. Nem arra fog összpontosítani, hogy sikeres legyen a mozdulat, merthogy ösztönös. Nem tud nem sikeres lenni. Az egész színpadi megjelenése, mozgása (szinte végig őt veszi a kamera) rendkívül szuggesztív, ahogy a dalok alatt ritmusozik és az éneklés közben játssza a csak rá jellemző, ott helyben rögtönzött figurákat, filleket, az teljesen egyedülálló, virtuóz és utánozhatatlan.

Elég sok koncertrészletet láttam már tőle, de ennyire összeszedett előadást még nem. A "Red House" egyszerűen káprázatos, szavakkal leírhatatlan élmény, de itt és most hallottam először, hogy az "All Along The Watchtower" sem össze-vissza szól (legalábbis a stúdióváltozathoz képest), hanem vadul és ösztönösen ugyan, de a lemezen megjelenthez méltó módon, gatyába rázva. És ebbe még az is belefér, hogy Jimi rossz hangnemben kezdi el a dalt, de két ütem után oldalra pillant – a mondani sem kell, kiválóan teljesítő társakra (Mitch Mitchell dob, Billy Cox bőgő) – és megy minden tovább egy gyors hangnem váltás után a maga medrében. Egy ilyen hibát leállás és zavart magyarázkodás nélkül úgy kijavítani, hogy közben nem tesznek egy kört az "erdőben", csak a legnagyobbak tudnak…óriási momentum, látni kell!

Nem vesézem tovább az anyagot, a koncert mellett bőven van kor- és eseménydokumentáció, megszólalnak a zenész- és pályatársak, de ami a legfontosabb: a legjobb, leghíresebb Hendrix dalokat hallhatjuk, elejétől a végéig, koncertbe-belepofázás nélkül egy varázslatos előadásban, magától a Legnagyobbtól. A Jézuska még pont megérkezik vele, írjatok neki MOST!!!

 Túrisas