Kiadó:
Favored Nations

Honlapok:
www.vai.com
facebook.com/stevevai

A legutóbbi Vajas Pista lemezről 2012-ben Túrisas kolléga írt egy kiváló, ráadásul – tőlünk szokatlanul – komment cunamit generáló kritikát. Ha belegondolunk, egy teljesen új Vai anyag megjelenése különleges fogás, ritka csemege, hiszen az elmúlt bő 40 év alatt alias-Jack Butler, a Crossroads (Útkereszteződések, 1986) című film "démoni virtuóza" mindössze kilenc albumot adott ki. Ezt a új megjelenést pedig még meg is spékelte a "Passion And Warfare" remaszterelt, bónuszolt változatával (vagy fordítva?), a ma már egyértelműen instrumentális alapvetésnek számító klasszikus 25. évfordulója alkalmából. Na, de mindennek sorja van, mint a lepényevésnek...

A "Modern Primitive" bizony modernnek elég modern, de primitívnek semmiképpen sem mondató. Talán a modern kifejezés is túlzás abban az értelemben, hogy valójában egy legalább 30 éves anyagról van szó, ami eddig csonkán, dirib-darabokban a fiók aljában lapult. Vai leporolta a fölvételeket, amelyek eredetileg a debütáló "Flex-Able" (1984) és az első áttörő sikert arató "Passion And Warfare" közötti időszakban készültek, és képezik – ahogy a Mester fogalmazott – a hiányzó láncszemet a két album között. Volt természetesen, amit újra föl kellett venni, vagy utólag összerakni, mint  valami kirakóst, s ehhez Vai – a hitelesség érdekében – az akkoriban vele muzsikáló zenészek segítségét vette igénybe.

A "Modern Primitive"-et hallgatva az a benyomásom alakult ki, hogy Vai zeneszerzőként bizonyos értelemben egy teljes kört írt le, azaz, ma jobban hasonlít a '80-as évekbeli önmagához, mint ahhoz az ünnepelt, MTV-ben is játszott virtuózhoz, aki gitáros generációk hadát képesztette el, és késztette a szorgalmas, már-már megszállott gyakorlásra. Ha valaki ugyanis azt mondja, hogy a lemezen szereplő dalok valójában a 2012 óta eltelt periódus gyümölcsei, simán beveszem. De nem, ez egy huszas éveiben járó, Zappa által már kiszemelt, de a nagyközönség által még föl nem fedezett fiatalember gyöngyszemeit tartalmazza, amiket persze – negyven éves rutinnal a háta mögött – Vai alaposan letörölgetett, fényesre polírozott.

Elképesztő... Szerintem még jobb is ez a cucc, mint a legutóbbi lemez: minden borultsága, kísérletezése, sokszínűsége ellenére könnyebben emészthető, ugyanakkor – "éltes" kora ellenére – frissebbnek tűnik. Számomra annak ékes bizonyítéka, hogy ma már Vai mesterrel inkább kortárs zeneszerzőként kell számolni, mint afféle hajmetál korszakból itt ragadt gitárhőssel. A lemezt indító "Bop!"-ban, kérem szépen, alig van gitár!

A "Passion And Warfare"-ről pedig mit is írhatnék? Akinek ezt a lemezt be kell mutatni, annak annyit tudok mondani: "Mars a helyedre, Fiam! Ez egy kapitális elégtelen! A következő szülői értekezleten szeretnék beszélni az apáddal!" Legyen elég annyi, hogy a remaszterelés jól sikerült, ha nincs is eget verő különbség, az eredetinél valamivel jobban szól, s ez már önmagában igazolja a megjelenést. Csak hab a tortán a négy bónusz szám: két hamisítatlan Vai líra (libabőr!) és két nyúlfarknyi orkesztrált darab.

Óriási mázli, hogy a magyar közönség is része lehet annak a kiváltságnak, hogy a fővárosban, a Budapest Parkban, július 28-án megnézheti, meghallgathatja a "Passion And Warfare Anniversary Tour" monstre előadását (szetlista). Furdal a kíváncsiság, hogy hány magyar gitáros tolja majd el oda a biciklit! Amondó vagyok, ezt semmiképpen sem szabad kihagyni.

Tartuffe