Kiadó:
AFM

Honlapok:
www.edenscurse.com
facebook.com/edenscurseofficial

Ezt gyorsan ki kell adjam magamból! Soha életemben nem láttam a dallamos hard rock műfajban még egy olyan bandát, mint az Eden's Curse, akik valamilyen szó szerint istenverte okból arra adták a fejüket, hogy tökéletesen műfajidegen módon zagyva és visszataszító moslékát okádják ki magukból a kereszténységet nevetségessé tevő ostoba szövegeknek. Nem tudom, mi vezérli őket, valamiféle ideológiai elkötelezettség, vagy csupán azt képzelik, hogy ez valamiért vagányul és misztikusan hangzik. Akárhogy is, rettenetesen el vannak tévedve. Innen üzenem Thorsten Köhne gitárosnak és muzsikustársainak, hogy ennél még a "Sweet Cherry Pie"-féle, mézes-mázos nyálkahártya váladékot is szívesebben hallgatom. De jó is azoknak, akik nem értik, hogy szegény Nikola Mijicnek milyen baromságokat kell énekelnie!

Persze Nikolának – aki egy kicsit azért a miénk is – esze ágában sincs abba a fészekbe piszkítani, ahol végre otthonra talált, s ahol a nemzetközi ismertség-elismertség karnyújtásnyira került tőle. Gratulálunk neki, nagyon megérdemli a sikert! Csak remélni tudom, hogy a Dreyelands nem lesz parkolópályára téve. A lényeg, hogy a szövegek miatt igen haragszom az Eden's Curse-re, ugyanakkor zeneileg meg az egyik legszimpatikusabb jelenség a szakmában. Kevés olyan banda akad, akik lemezről-lemezre következetesen, megingások nélkül tudnak fejlődni, képesek előre lépni – mit lépni! –, ugrani! A "Bűn szimfóniája" is nagyon tetszett (na, nem a cím!), olyannyira, hogy a 2013-as toplistára is fölkerült, de a "Cardinal" minden vállalkozásomat fölülmúlta.

Ezúttal sikerült még jobb dalokat írni, egyszerre dallamosabb és keményebb ez az album az előzőnél, de talán instrumentálisan is kiforrottabb az anyag, vagy csak a vállalkozókedv volt nagyobb. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy Köhne helyre kis gitárszólói mellett a finn Adamantrából igazolt Christian "Chrism" Pulkkinen is fölszabadultan futtatja ujjait a klaviatúrán; sokat sikerült hozzáadnia a hangzáshoz.

Nem szoktam ezzel a jelzővel könnyelműen dobálózni, de a "Cardinal" bizony hibátlan (ebbe kis jóindulattal még a szirupos, Liv Kristine vendégszereplésével fölhabosított "Unconditional"-t is beleértem). Hibátlan, de – bocs a gyönge szójátékért! – nem kardinális munka. Most azonban még ez sem zavar, mert nem világmegváltást vártam (főleg nem ilyen mafla szövegekkel), hanem szórakoztató, arcomra mosolyt csaló, könnyed időtöltést. Pipa!

Tartuffe