Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.painofsalvation.com
facebook.com/Painofsalvation

Daniel Gildenlöw – senkinek se legyenek illúziói, ő a Pain Of Salvation egy személyben, körülötte mindenki cserélhető – szinte napra pontosan velem egyidős. Van viszont néhány lényeges különbség köztünk: ő például fantasztikus zenész (én egyik se, úgy értem: sem fantasztikus, sem zenész), és miután hónapokat töltött a kórházban egy húsevő baktérium által okozott halálközeli élménnyel birkózva, ami után szinte jártányi ereje sem maradt, irigylésre méltóan kipattintotta magát – a döbbenetes eredmény a lemez borítóján megtekinthető. De a mi szempontunkból nem is ez a fontos, hanem hogy hat év után ez az első valódi Pain Of Salvation stúdióalbum.

Ez talán nem hangzott valami lelkesen, de a helyzet az, hogy öntudatos és elkötelezett progos létemre valamiért sohasem tudta magát belopni a szívembe ez a muzsika. Maximálisan elismerem Gildenlöw kivételes képességeit, sőt nem vitatom a POS legenda-státuszát sem a műfajon belül, de nem tagadhatom – a tények makacs dolgok, Pelikán Elvtárs! –, hogy ezen a blogon eddig következetesen hanyagoltuk őket. Az egyetlen kivétel az "Ending Themes" DVD-ről írott visszafogott recenzióm volt.

Az új anyaggal napok óta intenzíven ismerkedem, és be kell valljam, egyre jobban tetszik, pedig a Gildenlöw köré épített csapat teljes lecserélése ellenére sok változás nem történt. A zene továbbra is hatásvadász, musicales, néha hisztérikus, néha melankolikus, de leginkább puritán. Igen, nem tévedés, progresszivitása ellenére van valami elképesztően lényegre törő, sallangmentes ebben a zenében. Jó, továbbra is szinkópált, poliritmusokkal tarkított (szinte perkusszív), durván réteg-muzsika ez, de engem szinte már zavar a száraz, dísztelen hangzás (pedig Gildenlöw nyilatkozata szerint egyenesen mennyei a dob sound). Nincs semmi töltelék, csicsa, semmi melegség, még az alkalmi billentyű alapok is szinte észrevétlenek, mindent dominál Léo Margarit – egyébként igazán lehengerlő ­– dobjátéka. Na meg Gildenlöw erősen szuggesztív, elképesztően intenzív – nincs erre jobb szó! – JELENLÉTE. Már a DVD-vel kapcsolatban is megjegyeztem: minden POS anyag hallgatása közben az a benyomás alakul ki bennem, hogy Gildenlöw itt a lelkét teszi közszemlére, mintegy lemezteleníti legintimebb önmagát... Ezt a fajta hitelességet sem vitatni, sem félvállról venni nem lehet, még kevésbé semmibe venni...

Szóval, a nap halványuló fényében végre megláttam, ha nem is tisztán, éles kontúrokkal, de minden kétséget kizáróan Gildenlöw géniuszát. Ez objektíve egy rohadt jó és elképesztően tartalmas lemez, az pedig már majdnem mellékes kritikai szempontból, hogy személy szerint ez a világ távol áll tőlem. Igen, a tények makacs dolgok, Pelikán Elvtárs!

Tartuffe