Kiadó:
Rhino

Honlapok:
www.whitesnake.com
facebook/whitesnake

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy izgalomba hozott a kiadvány híre. A Whitesnake évek óta futja a levezető köröket, ami nem baj, valahol ez érthető és természetes dolog. Azért a "The Purple Album" elég jól beárazta a zenekar aktuális felállásának kínlódását, ekkora bakot ugyanis ereje teljében lévő banda nem nagyon lő...  Arról nem is beszélve, hogy akinek birtokában van (nagyrészt megegyező szetlistával!!!) a "Live...In The Still Of The Night" CD/DVD (minden idők egyik legjobb koncert DVD-je) kombó, annak tényleg csak akkor lehetett e megjelenésnek komoly hírértéke, ha die-hard rajongó és mindent begyűjt a Whitesnake logó alatt. Jómagam is simán kihagytam volna, ha nem szörfözök még decemberben a MM honlapján "fekete péntek" alkalmából és nem látom, hogy aznapi megrendelés esetén, majd januárban házhoz hozzák a CD/DVD kiadványt 2900 Forintért. "Mert hülye azért nem vagyok!".. – és ez most így, ebben a formában tényleg teljesen igaz.

Ezzel együtt meg voltam győződve arról, hogy nem lesz nagy durranás a cucc. Covi apó ugyanis élőben már nem meggyőző, és ebben az eufemizmusban az életmű iránti minden tiszteletem benne van. No, részben igazam lett, részben nem. Ugyanis Coverdale hangja a magasabb hangtartományokban jobbára megszűnt létezni, ezen még a stúdiótrükkök és editálás sem segítettek. Több olyan vágókép is van, egyszer ráadásul érthetetlen okból lelassítva, amikor valami kétségbeesetten kínlódva a megfelelő hangért, csak a szeme fehérje látszik...nem túl épületes látvány. De ezzel minden rosszat el is mondtam az anyagról. Tudvalévő, hogy félelmetesen jó muzsikusokat gyűjtött maga köré a mester, akik közül majdnem mindenki nagyszerűen énekel. Michele Luppi billentyűs pl. inkább énekesként volt ismert korábbi (többnyire olasz) csapataiban, szerintem itt a blogon is nem egyszer áradozunk már orgánumáról. Tehát amilyen vokális segítséget kap David, az simán elvonja a figyelmet az ő korlátairól.

De igazából a valódi csemege a két bárdista. Aki még mindig azon sipákol, hogy anno Vai mennyire lenullázta belépésével a zenekar alapvetően blues arculatát és visszasírja a Marsden/Moody (hmm, hogy is mondjuk, hogy a kellő tiszteletet azért megadjuk?) mérsékelten technikás gitárpárost, az messze kerülje el a kiadványt. Itt már a "Burn" megadja az alaphangot. A gitárszólót mindketten elnyomják, felváltva, egymás után, tappinggel, és igen-igen, legyetek erősek: a Doug Aldrich után érkező Hoekstra beveti a nyolcujjas figurát is. És nem csak itt, többször is a program folyamán. Zseniálisak mindketten. Ugyanakkor megvan a dög és az erő is a játékukban. Ha valaki gitárbuzi, mint én, annak ez az anyag kötelező. Nagybetűs rockgitározás, fazonnal, pózokkal, tökéletes technikai felkészültséggel. A hang és kép is nagyon rendben van, bár a fent említett klasszikust nem éri utol, hiába fejlődött a technika is a bő tíz év alatt. 

Azt hiszem, mindent elmondtam, gyűjtsétek be, mert még "Black Friday" elmúltával is korrekt áron árulják, ja és lehetőleg DVD-vel, úgy az igazi!

Túrisas