Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/ReVertigoOfficial

Az érintettek (Mats Levén és Anders Wikström) akár a csillagokat is leesküdözik az égről: nem a kiadó kapacitálta őket erre a munkára, hanem saját elhatározásból kezdtek el együtt dolgozni, és 2016-ban egy három számos demóval kopogtattak Serafino Perugino ajtaján, aki volt olyan jó fej, hogy készséggel állt rendelkezésre, a nótákat hallva pedig azonnal támogatásáról biztosította őket. Ja, eddig a hivatalos narratíva... Engedtessék meg nekem, hogy a kiadó eddigi történetéből, munkamódszereiből kiindulva kételkedjem az előbb fölvázolt eseménysor tényszerűségében. Cinizmusomért gyakorlatilag egyedül a Frontiers felelős, ahol nagyüzemi módszerekkel párosítgatják ilyen-olyan projektekbe a dallamos hard rock valaha volt, vagy éppen ügyeletes nagymenőit.

Végeredményben mindegy is, hogyan találta meg egymást újra Levén és Wikström, a lényeg, hogy kettejük ismeretsége még a '90-es évek legelejére datálódik, amikor a svéd dallamos hard rock egyik ünnepelt csapata, a Treat éppen fölbomlóban volt. Az alapító Robert Endlund énekest egy nem túl sok képzelőerőről árulkodó módon, egyszerűen csak "Treat"-re keresztelt album erejéig Mats Levénnel próbálták pótolni. Az ígéretes, fiatal tehetség igazolása (és az egyébként abszolút korrekt dalcsokor) sem mentette meg őket a teljes széthullástól, a "Treat" bizonyult az együttes hattyúdalának. Közel 20 évig jegelték is magukat, hogy azután az eredeti énekessel két marha jó albumot is készítsenek (Coup de Grace, Ghost Of Graceland) – természetesen a Frontiers gondozásában. ;)

Levén és Wikström állítólag (legalábbis a promóciós szöveg szerint) azóta keresték a lehetőséget, hogy újra együtt dolgozhassanak. Végül 11 dalt sikerült megszülniük úgy, hogy minden hangszert ők ketten kezeltek, egyedül a dobok mögé ültettek be egy vendéget Thomas Broman személyében (Great King Rat, Michael Schenker Group). Elvileg minden adott volt ahhoz, hogy a Treat sikeres újjáalakulásával minden tekintetben összemérhető anyag szülessen, egyfajta "Treat 2". Sajnos nem ez történt...

Nem érzek semmiféle ihletettséget sem az egykori kiadójuk (Vertigo) után "ReVertigo" névvel fölcímkézett formáción, illetve albumon. Az alaphangon csalódni fog, aki a '90-es évek első felének hangulatát idéző muzsikát várt, de az is, aki azt hitte, hogy a dallamok itt is olyan fogósak, fülbemászók lesznek, mint a legutóbbi Treat lemezeken. Dramaturgiai szempontból is szerencsétlennek találom, hogy a nem éppen sodró lendületű, meglehetősen darabos "Hoodwinked" című dallal indítanak. A második "Sailing Stones" már sokkal ígéretesebb, de ezt követően újra visszazökkennek a középtempós érdektelenségbe, és innen már nem is "áll föl" a duó.

A "ReVertigo" zenei könyvelésemben a neves előadók ellenére is a kihagyott ziccer kategóriában lesz nyilvántartva. Bár megértem az igyekezetet, hogy ezúttal ne egy újabb Treat anyag, hanem valami modernebb, valami más (kicsit szikárabb, komorabb) szülessen meg a kezeik között, de ebből nekem most csak az erőlködés, a görcsös próbálkozás jött át. Ennek ellenére akad itt három pofás nóta, a már említett "Sailing Stones" mellett, a "Luciferian Break-up" és az "In Revertigo", de a 11-ből 3 elég rossz arány, na és az a kriminális borító!

Tartuffe