Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.reospeedwagon.com
facebook.com/REOSpeedwagon

Az olvasó hiába is várná el tőlem, hogy egy minden tekintetben kimerítő, részletes ismertetőt írjak az amerikai dallamorientált rocklegenda, az REO Speedwagon munkásságáról. Egyrészt erre való a Wikipédia, másrészt nem enciklopédikus igénnyel kívánok szólni róluk, hanem csak mintegy ötletet adni a karácsonyi ajándékvásárláshoz. Több alkalommal írtunk már olyan amerikai előadókról, akik az óceán túlsó oldalán szupersztárok voltak és ma is rendszeres szereplői a klasszikus rock rádiócsatornáknak. Többen közülük – hál' Istennek! – ma is aktívak. A nyilvánvaló csapatok mellett, mint pl. a Journey és a Kansas, akad olyan is, akiket végképp kevesen ismernek mifelénk: talán nem tévedek nagyot, ha ide sorolom a Grand Funk Railroad, Chicago, Styx, Night Ranger, The Doobie Brothers alkotta exkluzív csoportot. Bizony vastagon ide tartozik az REO Speedwagon is, pedig talán mind közül őket ismerjük mi, magyarok a legkevésbé.

Ha az egyszeri magyar rocker meghallja véletlenül a "Can't Fight This Feeling"-et valahol, persze azonnal rávágja, hogy ezt tuti hallotta már korábban, de tartok tőle, csak kevesen tudnák pontosan beazonosítani a "forrást". Annak ellenére alakult ez így nálunk, hogy az Illinois-i Egyetemen a '60-as évek végén életre hívott kvázi-amatőr banda az USÁ-ban végül hangos sikereket ért el. Az 1980-as "Hi Infidelity" például a Billboard 200 listán meg sem állt a csúcspozícióig, és négy Top 40 slágerrel büszkélkedhet.

Az alapító tagok közül ma már csak Neal Doughty billentyűs van meg a bandában, körülötte viszonylag sokan kicserélődtek, jóllehet a jelenlegi fölállás a '80-as évek legvége óta változatlan. Az ősrajongók talán belekötnének ebbe a kijelentésembe, de én úgy látom, hogy ez a társaság az együttes eddigi legjobb, legütőképesebb, legösszeszokottabb verziója. A Bryan Hitt dobos és Bruce Hall bőgős által alkotott ritmusszekció halál pontos és kimondottan groove-os húzást ad a daloknak, Dave Amato pedig technikás, vérbeli modern fölfogású gitáros, aki olykor a "csikorgatásoktól" sem riad vissza.

A CD/DVD egy 2010-es fesztiválkoncertet örökített meg. A fölvételek a Minnesota állambeli Walkerben évente megrendezésre kerülő, Moondance Jam nevű klasszikus rock fesztiválon készültek, ahol többek között a Lynyrd Skynyrd, Sammy Hagar and the Wabos, Pat Benatar, Jonny Lang és a Cinderella is föllépett. Kb. 30.000 ember nézte végig a "hangversenyt", ennek megfelelően a színpad is tágas, megannyi reflektor és egy led kivetítő fal is növeli a látvány élvezhetőségét. Manapság sajnos sok a rosszul, kapkodva fényképezett és az idegesítően "spuris" vágással agyonvágott koncertfilm, de ez szerencsére nem tartozik közéjük, és a hangzás is 10-ből 10 pontos.

Beszéltem olyanokkal, akik a '70-es évek óta többször is látták a csapatot élőben, de egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy soha ilyen dögösen nem hallották még szólni őket. Én is széles mosollyal az arcomon nézem/hallgatom végig az anyagot, hatalmas a buli, a "Wagon" pedig rácáfol azokra, akik nyálas AOR csipogásként aposztrofálják őket; a nevükhöz méltó elánnal robognak át a lelkes tömegen. Ha a sors kegyeltjeként nem töltök összesen négy évet az USÁ-ban, lehet, hogy én sem rendeltem volna meg a lemezeket, de a klasszikus rock rádiócsatornák jóvoltából rendelkeztem kellő háttérismerettel ahhoz, hogy ezt a ziccert ne hagyjam ki. Ideális ajándék rocker apunak a karácsonyfa alá!

Tartuffe