Kiadó:
Darkside Records

Honlapok:
www.carthagods.net
facebook.com/carthagods

Nem is érthetnék kevésbé egyet az idősebb Cato klasszikusával: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam, azaz, Egyébként meg azt gondolom, Karthágót el kell pusztítani. Ennek több oka is van, de rockerként elsősorban azért vagyok különvéleményen Catóval, mert Karthágó (manapság Tunézia) szülte meg az orientális metál egyik gyöngyszemét, a hamarosan új lemezzel jelentkező Myrathot. Ki tudja miért, de úgy tűnik, hogy metálban a többi arab/muszlim ország fölé emelkednek, amelynek újabb ékes (nem hülyéskedek!) bizonyítéka a Carthagods nevű zenekar.

A banda még 1997-ben alakult meg, és az első néhány évben (a tanulópénzt bizony meg kell fizetni!) még Megadeth, Iron Maiden, Metallica, Pantera földolgozásokat játszottak. 2015-ben jelent meg első, "Carthagods" című saját albumuk, amely bár gyöngén szólt és hallhatóan még egy szárnyát bontogató formáció produktuma, már érezni lehetett benne a potenciált (pl. Marcel Coenen gityózott rajta!). Minő boldogság, hogy a második album úgy megszólalásban, mint kompozíciós készségben magasan veri a debütációt. Ez egy szilaj, bivalyerős anyag, amit akár a "nagyok" is megirigyelhetnek.

Nyilván megkerülhetetlen egy Myrath-tal való összehasonlítás. A Carthagods poweresebb, olykor belefér némi hörgés is, és az arab népzene érezhetően kevesebb nyomot hagyott rajta, bár akadnak azért keleties motívumok. Az egész közelebb áll a Myrath zseniális első albumához. Akinek az újkori Myrathból hiányzik az a bizonyos korai "dög", mindenképpen tegyen egy próbát ezekkel a tunéz "honfitársakkal". Külön szimpatikus Mahdi Khema énekes hatalmas, ráspolyos orgánuma; kicsit olyan, mintha Rick Altzi (At Vance, Masterplan) és Tom S. Englund (Evergrey, Redemption) keveredne a hangjában, manírjaiban.

Az együttesnek ugyan Tarak Ben Sassi személyében van saját gitárosa, de ő inkább amolyan riff-mester és szerényen rábízza másokra, nála kompetensebb hangszeresekre a szólókat. Jól teszi, itt pl. vendégként Timo Somers szólózik a Delainből, és ráadásul nem is akárhogyan! A lemez egyébként nem túl hosszú, nagyjából egy régi baksa játékidejét hozza, és azt is csak úgy, hogy a végére fölkerült a "Rebirth" című ballada egy szimfonikus változata.

Ez, kérem szépen, egy bazi jó album! Az orientális metál rajongóinak egyenesen kötelező! Rögvest le kéne zsírozni egy közös Carthagods/Myrath bulit Pesten, lehetne mondjuk a Nawather vagy a Kawn az előzenekar. Uff!

Tartuffe