Kiadó:
Frontiers Music

Honlap:
facebook.com/saschapaethsmastersofceremony

Óvatosan kell fogalmaznom, ha a női énekesekkel felálló csapatokról akarok véleményt formálni, nehogy még rám süssék a szexista jelzőt, és ráadásul még az általánosítás bűnébe is essek. Tehát: nem vagyok oda a gótikus, szimfonikus stílusok szoprán angyalkáiért – de ez betudható a stílussal szembeni óvatos viselkedésemnek, egyfajta attitűdnek, ami akkor is hiányol valamit, ha magában az énekesi teljesítményben semmi kivetni való nem található. Erre persze könnyedén vághatjátok fejemhez, hogy miért dicsérem meg általában a férfi frontemberrel felálló hasonló közegben mozgó bandákat: válaszul erre csak a vállamat tudom megvonni, és kezemet a szívemre tenni, hogy ide lőjetek.

Az, hogy mennyire tiszta a kérdésben a lelkiismeretem, jelzi pár évvel ezelőtti éves listám első helye, ahol a Magali Luyten vezette Nightmare büszkén hirdette, hogy alapvető elvárásaimat mennyire könnyen teljesíthetik a hölgyek (zenében is). A válasz tehát mégis adott, az alapvetően keményebb stílusokban próbálkozó énekesnők kacagva (hörögve) tudják átugrani elvárásaim lécét, és olyan emlékezeteset alkotni, amire évek múlván is csettinteni tudok. Ilyen teljesítményt nyújtott vagy egy évtizeddel ezelőtt az Uli Kusch-féle Beautiful Sin is, ahol szintén a már említett Luyten varázsolt maradandót a Masterplan közeli világ felépítésének levezénylésével. A sikerhez persze hozzájárult Jorn Viggo Lofstad is, aki kilométerekről felismerhető stílusával erősítette meg a progresszív elemeket az alapvetően európai metal stílusában íródott dalokban.

Nem véletlenül hoztam példának a sajnos elfeledett, és pusztán egylemezes bandát: a Sascha Paeth vezette Masters Of Ceremony hasonló közegben mozog, csak a progresszív elemeket váltotta fel némi metalcore, ami engedélyező passzussal látja el a számomra ismeretlen Seven Spires énekesnőjét, Adrienne Cowant a rekesztős kiabálásra, sőt, a dühös hörgésre-rikácsra is, amitől az alapvetően az euro-powernél kissé keményebb dalok még marconább külsőt (vagy belsőt) kapnak, és aminek hatására minden kemény macsó térdre borulva ismerheti el a "girl power" jelenségének tökön rugó valóságát.

Paeth persze ismeri a dörgést több tucat albummal a háta mögött, amiben tevékeny szerepet vállalt, biztos kézzel vezeti a csapatot a kijelölt irányvonalon, amiben a speed metaltól, az amerikai jellegű powertől és a thrashtől (halld a klipnóta bevezető riffjét!) elkezdve a modern stílusok is úgy tudnak keveredni, hogy abból ne katyvasz, hanem adrenalinlöketet produkáló, a kor elvárásainak megfelelő komplex eredmény robbanjon ki.

Cowan teljesítményére panasz nem lehet, de a gitáros Paeth játéka is dicséretre méltó, és ha már a Beautiful Sint hoztam fel hivatkozási példának, akkor talán nem tévedek nagyot, ha a húrnyűvésben is Lofstad szellemét érzem lebegni a dalok felett. A Masters Of Ceremony-val szemben tehát nehéz dolga lesz helyt állni a szintén kiváló Kobra And The Lotus idén kijövő albumának, abban azonban biztos vagyok, hogy a két énekesnő "párbaja" nem cicaharc lesz, még akkor sem, ha ezt a csörtét nem kezek és lábak, hanem hangok fogják vívni.

Garael