Kiadó:
Giant Electric Pea

Honlapok:
www.iq-hq.co.uk
facebook.com/IQHQLive

Elképesztő még csak belegondolni is, hogy a brit neo-prog egyik bajnokának számító IQ közel 40 éve aktív – kisebb-nagyobb szünetekkel. Ez a tény persze azzal is szembesít bennünket, hogy a szebb napokat is megélt műfaj már nagyon nem mai gyerek, sőt nevével ellentétben (amelyben szerepel a neo előtag) már otthon, az Egyesült Királyságban is inkább konzervatív, ódivatú jelenségnek számít. Az én lelkesedésem ennek ellenére továbbra is töretlen; nemcsak a klasszikus lemezeket veszem elő rendszeresen (pl. Marillion: Misplaced Childhood, Arena: The Visitor), de a legújabb kiadványok (Lonely Planet: The Big Dream, Kino: Radio Voltaire) is gyakran szerepelnek a lejátszó listámon.

A muzsikusok életkorát és az együttes fönnállásának négy évtizedét figyelembe véve tehát nem olyan meglepő, hogy az utóbbi időben csak komótos, öreguras tempóban, kb. ötévente adnak ki új albumot. A "Resistance" nem újító jelenség (ezt, gondolom, épeszű ember nem is várta), teljes egészében belesimul a zenekar eddigi életművébe, sőt szinte egyenes folytatása a 2014-ben megjelent "The Road Of Bones"-nak. Az atmoszferikus billentyű hangzások által uralt, lassacskán kibontakozó, mókolós-elmélkedős dalok hallgatása közben nem kell kapkodni a fejünket, nincsenek meghökkentő húzások, nagy meglepetések, csak epikus építkezés (három 20 perc körüli opusszal) és kivételes hangulatteremtő erő.

Nekem beleférne olykor néhány gyorsabb tempó vagy nagyobb ivű hangszeres szóló, ugyanakkor ez a csapat mindig is a merengős, lebegős stílusáról volt híres, amihez nagyban hozzájárulnak Peter Nicholls ábrándos dallamai és kicsit monoton, de szívet melengető tónusokkal megáldott hangszíne. Vele kapcsolatban szokás a korai Genesist és Peter Gabrielt emlegetni, de nekem akkor is inkább Rob Moratti jut róla eszembe, legalábbis az az emlékezetes alakítása, amit az általam igen nagyra becsült "The Human Condition" című Saga lemezen nyújtott (2009).

Csakúgy, mint a "The Road Of Bones", az új album is kétlemezes kiszerelésben jelent meg. Az együttes ezt azzal okolta, hogy az első korongra kerültek a tematikailag és stilárisan is homogén dalok, azok a nóták pedig, amelyek kicsit elütöttek ettől, a második CD-n kaptak helyet. Mivel nekem mindig is az volt az egyetlen kifogásom az IQ-val szemben, hogy hosszútávon túlságosan homogén, a második lemez most is jobban betalált. Kell ehhez az egészhez egyfajta alaphangulat, de ha megvan, igazán léleksimogató, elszállós élménnyel gazdagíthat minket. A "Resistance" a tekintélyes életmű méltó darabja...