Honlapok:
www.innerodyssey.com
innerodyssey.bandcamp.com
facebook.com/innerodysseyband

Olyan régen kukáztunk már! Otthon, az utcánkban is épp lomtalanítás van. Ezt egyébként úgy mondom, hogy amit most az internet szinte feneketlen süllyesztőjéből kibányásztam, egyáltalán nem oda való. Sőt, olyan, mint a trágyadombon kikapart aranykrajcár. Lehet, hogy az Inner Odyssey nem túl ismert zenekar, talán még otthon, Kanadában sem; azt is készséggel elismerem, hogy műfajában, a brit ihletettségű neo-prog rockban sem kiemelkedő, de annál mindenképpen többre érdemes, minthogy még egy olyan blog ingerküszöbét se ugorja meg, mint a miénk (ahol kezdettől fogva odafigyelünk a "kicsikre", az "elnyomottakra", a "hátrányos helyzetűekre"...).

A quebeci, tehát francia kanadai kvintett alapítója és fő zeneszerzője Vincent Leboeuf-Gadreau gitáros. Kemény munkával sikerült nevet szerezniük maguknak a számunkra jobbára ismeretlen, de egyébként nem jelentéktelen kanadai színtéren. A "The Void" már a harmadik nagylemezük, és annak ellenére szól kifejezetten tisztán, arányosan és modernül, hogy magánkiadásban jelent meg. A korábbi anyagokat sajnos nem ismerem, de a "The Void" nem annyira a honfitárs és szűkebb pátriából érkező Mystery Yes-közeli progresszivitását képviseli (bár az "Endgame" eleje speciel nem idegen ettől), hanem inkább az annál modernebb, Porcupine Tree és Riverside világát.

A soundot már dicsértem, a hangszeres kompetenciával sincs gond, különösen Mathieu Cossette billentyűtémái tetszenek, viszont az énekes, Etienne Doyon hangja nekem nem elég karakteres, de ezen hamar túl lehet lendülni. Összességében az is jót tenne az albumnak, ha valamivel kevesebb lenne a lassú merengés. Szerencsére akadnak harapósabb darabok, mint a videóval csatolt "The Reckoning", az "Endgame", vagy a "Nemesis". Ha inkább ezt az irányt követnék, sokkal meggyőzőbb lenne az az eredmény, ami így is figyelemre méltó...

Tartuffe