Kiadó:
Enigma Records

Honlapok:
www.officialxyz.com
facebook.com/xyzband

Nem is olyan régen néztem egy dokumentumfilmet a Los Angeles Sunset Stripjén található híres/hírhedt zenei klubról, a Whisky a Go Goról (A Shot Of Whisky). Ez a hely nemcsak arról volt híres, hogy Lemmy Kilmister itt gyakorlatilag legalább annyira a berendezés részének számított, mint mondjuk a bárszék, amin ült, hanem leginkább arról, hogy aki a rock/metál életben valaha is számított, itt föllépett (vagy igyekezett föllépni) legalább egyszer. A csehónak voltak amolyan házi zenekarai is, akik akkor léptek föl, amikor épp nem kötöttek le ismert vagy föltörekvő vendégzenekarokat. Lényegében ilyen házi zenekar volt az XYZ is, melynek "kemény magját" két Lyonból emigrált francia muzsikus, Terry Ilous énekes és Patt Fontaine bőgős alkotta.

A debüt albumot egy 1986-ban magánkiadásban megjelentetett EP után végül az Enigma Records vette gondozásába, és a Billboard 200 listán a szerény, de egyáltalán nem ciki 99. helyig jutott. A folytatás "Hungry" néven (1991) már közel sem volt ilyen sikeres, így a bandát – sok más együtteshez hasonlóan – lassan, de biztosan halálra ítélte a grunge, és az ezzel összefüggő paradigmaváltás a zeneiparban. Hosszú kihagyás után még tettek egy próbát 2003-ban (Letter To God), de ennek mindössze annyi lett az eredménye, hogy a magamfajta elkötelezett turkászok 990 forintra leárazva megvásárolhatták a CD-t különböző "médiaüzletekben". A zenekar egyébként továbbra is hellyel-közzel aktív, a pletykák szerint tavaly újra stúdióba vonultak.

Az ún. "self-titled" első lemez tipikus terméke a '80-as években divatos, tupírozott hajú, csajosan macsó (???) sleaze/glam vonulatnak. Nem éppen kiemelkedő alkotás, de még mai füllel is kifejezetten élvezhető, főleg az olyan nosztalgikus hajlamú, szentimentális öreg rockereknek, mint amilyen én is vagyok. Terry Ilous hangja egyébként nagyon pöpec, mintha Robert Plant és Paul Shortino keveréke lenne, Marc Richard Diglio gitáros szólói pedig tényleg élményszámba mennek, a korra jellemző és még ma sem divatjamúlt technikai bravúrok valódi tűzijátéka.

Az XYZ nagyon patentül illeszkedik azon bandák közé, akik annak idején nem futottak be nagy karriert, pedig baró muzsikát játszottak, csak éppen saját arculat nélkül és a grunge egyre magasabbra tornyosuló és fenyegető árnyékában: Red Dawn, Mitch Malloy, Tall Stories... és most az XYZ. Nem kizárólag kijárási korlátozások idejére ajánlott...

Tartuffe