Kiadó:
Athenaeum

A zombi-kultusz első filmes hulláma minden bizonnyal George A. Romerónak köszönhető: jóllehet, már a némafilm korában is voltak egyes előzményei az egyébként karibi-afrikai kultúrkörből született élőhalottaknak, mégis Romeróhoz köthető az önálló szubzsáner kialakulása, mégpedig egy ravasz húzással. Romero ugyanis, akárcsak az eredeti hagyományokban, eszközként használta fel a zombikat, akik a maguk torz parafrázisaként az emberi irányíthatóságra, kiszolgáltatottságra és kegyetlenségre hívták fel a figyelmet. Természetesen a Romero filmek jól működtek egyszerű horrorként is, bár azért meg kell jegyeznem, a trükkök és a tempó – különösen az első, 1968-ban készült moziban, ami a mai néző számára már zombiként csoszogó – nem biztos, hogy lekötné a Walking Dead-en, és a szélsebesen száguldó, őrjöngő fertőzötteken szocializálódott ifjúságot.

A zombik könyvbeli megjelenéséről – és az egész horror-történelemről – Stephen King bőven értekezik a "Danse Macabre" című antológiájában, sőt, maga is felhasználta Mobil című regényében az "újkori turbó zombik" jellegzetes tulajdonság-rendszerét, ezért nem is mennék bele a történeti előzmények taglalásába. Amellett azonban nem tudok elmenni, hogy a zombi alakja még a szépirodalmat is meg tudta fertőzni – bár nem harapással –, hiszen meghökkentő módon Jane Austen romantikus regényét is sikerült egy korrekt, bár helyenként parodisztikus élőholtas történetként újra írni (Büszkeség és balítélet, meg a zombik).

Mivel gyermekkorom óta rajongok a történelmi könyvekért, Arany Toldi-trilógiája pedig megkophatatlanul örök kedvenc, szinte villámcsapásként ért a hír, miszerint a többek között az Anjou sorozattal nagy rajongótábort szerző Bíró Szabolcs új regényében történelmi kontextusba ágyazva a zombi-apokalipszist, nem meglepő módon a rémségek színterét a nápolyi bosszú-hadjáratból hazatérő-menekülő I. Nagy Lajos korába helyezte. A regényben ezáltal feltűnnek a korábbi Anjou kötetekből is ismert történelmi, vagy fiktív alakok, elég csak Lackfi Istvánt, vagy Toldi Miklóst említeni: a romantikus hagyományokhoz hűen a szinte legyőzhetetlen vitézek ezúttal kénytelenek belátni, hogy van náluk egy erősebb hatalom is. Így válik a regény optimista kicsengésű hősi eposz helyett a bálványok ledöntésének krónikájává, ahol senki és semmi nincs biztonságban a zombiktól az író tollától, legyen az bármennyire is nagy hős, akitől a megszokottaknak megfelelően természetesen azt várnánk, hogy utolsó erejével győzedelmeskedjen a gonosz felett.

Bíró Szabolcs remekül használja fel a Lázár-mitológiát, ami által a főhősöknek a zombikon kívül még magukkal a környezet hatására vallási tébolyba zuhanó emberekkel is meg kell küzdeni – így válik az élő és az élőhalott egymást erősítő-kiegészítő hatalommá, ami ellen nem véd meg sem a dömöckölt penge, sem a bátor helytállás. Szintén szokatlan módon szinte tudományos magyarázatot kapunk, miért lassulnak le egy idő után a holtak, megfelelő plasztikussággal taglalva a halál beállta utáni fizikai pusztulás stációit, és a zombik viselkedésének okait, emellett jobban megismerhetjük a középkor emberének a halálhoz és a feltámadáshoz való viszonyát, amely kapcsolatrendszer végül is a regény egyik fő szervező elemévé válik.

Az író stílusa alkalmazkodik a borzalmak megfelelő ábrázolásához – a horror néha gore-ba, vagy body-horrorba csap át –, a pusztítás monumentálissá válása filmszerűen széles-vásznú, a regénybeli alakokról pedig eleget tudunk meg ahhoz, hogy ne csak egy újabb áldozatként, hanem olyan szereplőként tekintsünk rájuk, akiért érdemes drukkolni – esetleg a vesztét kívánni.

Szerencsére Bíró Szabolcs nem próbálja meg a párbeszédeket modoros módon "történelmivé" formálni, ezáltal a dialógusok megfelelően pergőek, alkalmazkodva az egymást gyors buzogány-ütésként követő kalandokhoz, a hangulat pedig a modern párbeszéd-formálás ellenére is kiválóan helyezi az adott korba az olvasót. Hogy a regény minden történelmi vonatkozása ellenére mégiscsak egy lektűr? Legyints rá, amit a stílusból ki lehet hozni, azt az író megtette: csak aztán ne fájlald a körmödet, ha tövig rágtad az események sodrában!

Garael