Éppen két napja fakadtam ki és kapituláltam Tartuffe előtt, miután összevont szemöldökkel sokadjára kérte rajtam (joggal) számon ezt az ismertetőt, hogy igenis, elsősorban nem a lustaság az oka a kevés általam írt kritikának, hanem az, hogy a százas nagyságrendben megírt lemezismertető után egyszerűen kiég az ember. Ugyanazokat a kifejezéseket, szófordulatokat, ad abszurdum, szinte egész mondatokat láttam, látom visszaköszönni egy-egy régi írásomban, ez pedig – legalábbis számomra – vállalhatatlan. Tartuffe azon az állásponton volt, hogy nincs ezzel semmi baj, egy kvázi zárt rendszerben ez szükségszerű és szinte elkerülhetetlen.

Itt van pl. Tamás új anyaga. Nem csináltam belőle soha titkot, hogy ő és Király Pitta az a két muzsikus, akiket van szerencsém közelebbről is ismerni, és akiket nemcsak zenészként és gitárosként, de emberileg is nagyon nagyra tartok. No, az ő esetükben az van, hogy mindenképpen írni kell az aktuális anyagról, mert ki, ha nem én (mi), de érthető okokból egy önismétlő, paneles kritikával ilyenkor nem szívesen rukkolnék elő.

Visszaolvasva az előző évszakról (Nyár) írottakat, azt kell mondjam, megfeleltem a magammal szemben támasztott elvárásoknak, korrekt lett, viszont nagyjából minden megfogalmazódott itt, amit most is szükséges (lenne) leírni. Tamás egy hosszabb szünet után (szándékosan nem írok "alkotói válságot", hiszen őt ismerve pontosan tudom, hogy nem pánikolt egy cseppet sem) szépen türelmesen kivárta, amíg a várva várt Zene belül kezd megszületni, majd kopogtat és jelzi, hogy ideje van a felvételnek. Így kaptunk egy teljesen önazonos anyagot 2016-ban, ami kétségkívül egy nagyszerű gitáros definitív instrumentális megjelenése lett, mégis más volt, mint amit addig megszoktunk tőle. A cím alapján azt is tudhattuk, hogy lesz még három rész, valamint az előzmények ismeretében azt is, hogy nem lesz elkapkodva, siettetve egyik évszak sem. 

Tudom, hogy az elmúlt 3 évben voltak történések Tamás életében, nemcsak ilyen-olyan impulzusok, hanem egzisztenciális döntések, öröm és fájdalom is, de minden úgy hagyott nyomott a zenében, hogy nem tolakodó, sőt nem is feltétlen tetten érhető, noha egészen bizonyos vagyok abban, hogy ő pontosan tudja, életének melyik (akár sorsfordító) eseménye, melyik részre, dallamra/tételre hatott a megírási fázisban. Ugyanezt így írtam le a múltkori kritikámban: "A nyári viharok mostanában zokszó nélkül felszaggatják az aszfaltot is mifelénk, de ez az elemi erő és harag Tamás megélt nyárképében, úgy tűnik, megszelídül, de legalábbis másféle szépséggé lényegül, kifejezésére más utat választ, nem a (nekem) kézenfekvő durvulatot. Az egyes képek és tételek közötti kontrasztok tehát számomra kevésbé határozottak, ami viszont egyáltalán nem baj és hangsúlyozottan nem is arról van szó, hogy ne lenne változatos az anyag, mert nagyon-nagyon is az, csupán arról, hogy Tamás mindezen változásokat a saját zenei szűrőjén keresztül láttatja egy többnyire egységes hangzáson keresztül, viszont azon belül számtalan, egymásra épülő, egymásból építkező zenei finomsággal. Ennek köszönhetően nincs is értelme részekre bontani az anyagot, rá kell szánni ezt a húsz percet, legalábbis én elképzelni nem tudom, hogy ne egyben hallgassam meg." Így van ezúttal is, és ha megfeszülök sem tudom mindezt szemléletesebben, ennél kifejezőbben újra leírni.

Amikor meghallgattam a dalokat, az volt a benyomásom, hogy az eddigi legjobb, legátgondoltabb, legérettebb évszak lett az ősz, és őszintén szólva, ezt még most is tartom, noha olyan nagyon nem rugaszkodott el sem koncepcióban, sem hangszerelésben az eddig megismertektől. Az ősz alapvetően a változásról, a színek, hangulatok keveredéséről szól, pont arról, amit Tamás néhány éve a zenei megújulásában elkezdett, ilyen értelemben tehát mégiscsak az ősz lett mindezen folyamatokra a legkifejezőbb kép. Lehet, kevesebb a kimondott gitárszóló, de aki erre a nagyon rétegzett és gazdag, sokszínű zenei világra érzékeny, az már régen nem úgy hallgatja Tamás lelkének évszakait, hogy na, most jön a szóló... 

Egy kiváló zenész, egy kiváló ember újabb nagyszerű anyaga, amit azok is bátran hallgassanak meg, akik amúgy meglehetősen hamar elfáradnak a shredder-gitárosok instrumentális hanghalmozásától, itt ugyanis nagyon, de nagyon nem erről van szó. 

Túrisas