Kiadó:
Chocolate Frog Records

Honlapok:
www.fishmusic.scot
facebook.com/derek.dick

Úgy nem jelent meg nálunk soha egyetlen Fish szólóalbumról sem kritika, hogy Kotta és én (sőt, bizonyos értelemben még a progresszív rock által csak nagyon ritkán föltüzelt Túrisas is) a Marillion klassszikus, Fish által meghatározott időszakát etalonnak tartjuk, főleg ami a "Misplaced Childhood" (1985) című remekművet illeti. Közöttünk egyedül Kottának van mentsége, aki egy 2013-as, A38-as koncertről annak idején lelkiismeretesen beszámolt. Meggyőződésem volt, hogy évekkel ezelőtt én is írtam egy lelkes recenziót Fish "Return To Childhood" DVD-jéről, amelyen egy olyan amsterdami koncert fölvételei láthatók, ahol Fish egy az egyben eltolta a "Misplaced Childhood"-ot. Libabőr... kár, hogy 30-40 fontnál kezdődik az ára. Nos, a keresés funkció gyorsan rádöbbentett, hogy annak a cikknek megírását bizony csak álmodtam...

Fish egyébként egy igazi antisztár, nem azért mert kopasz, krumpliorrú, hordóhasú, durva akcentussal beszélő skót, hanem mert soha nem voltak sztárallűrjei. 1988-ban azért hagyta ott a Marilliont, mert hirtelen minden túl nagy lett körülötte; jobban szerette a kis koncerttermeket, a közvetlen kapcsolatot az "emberi léptékű" hallgatósággal. Ráadásul gyűlölte a nagy kiadók által diktált tempót és életstílust, miközben a körülöttük sündörgő öltönyösök az utolsó bőrt is lehúzták róluk. Azt nyilatkozta, hogy nem azért lett muzsikus, hogy celeb legyen és meggazdagodjon (főleg nem azért, hogy mások zsebét teletömje), hanem hogy – miközben azért nincsenek filléres gondjai – a zenei és lírikus önkifejezésre tudjon koncentrálni.

Nem tudom, mennyire lehet hinni a sajtóban megjelent híreknek, de állítólag ez lesz Fish utolsó albuma, az énekes ezzel a definitív koronggal akar elköszönni az aktív művészélettől. Az ilyesmit én mindig egy csipetnyi sóval kezelem, de tekintve, hogy (egy földolgozásalbumot kivéve) ez Fish 10. szólólemeze, akár nyugdíjba is vonulhatna: már így is egészen komoly örökséget hagy maga után. Az biztos, hogy erre az anyagra nagyon rákészült; hét évet kellett rá várni, a játékidő pedig messze 80 perc fölött van. A zeneszerzésben és a produceri munkában ezúttal is régi cimborái: Steve Vantsis, Robin Boult és John Mitchell (Arena, Kino, Lonely Robot stb.) segítették; nem is aprózták el, "külsősök" egész hada segítette őket, többek között egy teljes kamarazenekar (Scottish Chamber Orchestra).

Meggyőződésem, hogy Fish simán egy lapon említhető olyan legendákkal, mint Roger Waters, David Gilmour vagy Peter Gabriel, ha – többek között a megfelelő marketing hiányában – nem is lett olyan "márkás" név. A hangja egyébként kísértetiesen hasonlít Peter Gabrieléhez, akinél – és ez a saját, "különbejáratú" véleményem – minden Sledgehammer-féle "hájp" ellenére is értékesebb a zenei hagyatéka. Érdekes, hogy pl. a "Man With A Stick" határozottan Sting-hullámhosszon rezeg. Itt egy pillanatra találkozik az edinburghi skót és az észak-angliai (northumberlandi) angol.

A "Weltschmerz" – ahogy a címe is előre jelzi – nem könnyű hallgatnivaló. A Jean Paul néven író német romantikus szerző, Johann Paul Friedrich Richter által kitalált "világfájdalom" kifejezés jó érzékelteti, hogy tematikusan mi várható az albumtól: rákbetegség, demencia, öngyilkosság, menekülthelyzet és egyéb depressziós tárgykörök. Ugyanakkor Fish nem olyan dühös, politikailag motivált, forradalmi lendülettel nyúl a témákhoz, mint pl. az anarcholiberális Roger Waters, hanem mindezeket már-már intim személyességgel szemléli, elemzi és önti hangjegyekbe.

Nem állítom, hogy Fish szólókarrierjét minden részletében ismerem, de a "Weltschmerz" nagyon erős anyag lett, bár azért kell hozzá "hangulat". Úgy érzem, a közepe felé túlságosan belassul és melankólikussá válik, de többnyire olyan óvatosan, lépésről lépésre építkező, nagyívű és gazdagon hangszerelt dalokat kapunk (pl. Waverly Steps), mint a Marillion klasszikus lemezein. Talán nem is véletlenül nyilatkozta Fish, hogy inspirációért a "Fugazi"-tól a "Clutching At Straws"-ig tartó érához nyúlt vissza. Ha tényleg ez az ucsó Fish lemez, igazán méltó búcsút vett tőlünk ez a "felföldi" különc figura.

Tartuffe