Kiadó:
Crusader/Golden Robots Records

Honlapok:
www.crashdiet.org
facebook.com/realcrashdiet

Ezzel a recenzióval kicsit megcsúsztunk, hiszen a svéd glam/sleaze rockerek új lemeze még áprilisban jelent meg, de sajnos mi sem vagyunk mindig naprakészek; nehéz munka, család mellett, hobbiból úgy dolgozni, hogy rohamosztagosok módjára reagáljunk minden megjelenésre. A Crashdïet szerencsére most nem várt hat évet - mint legutóbb - az új anyag megjelentetésével, viszont közben a Frontierstől átigazoltak egy másik, sokkal kisebb kiadóhoz. Nem értem a váltást, hiszen a Frontiers mögött azért nagyon komoly disztribúció van, míg kellő promóció hiányában ez az album egy kicsit megbújt a többi között.

A Crashdïet már nem csikó banda, 2005 óta ez a hatodik lemezük. A 2009-es "Rust" volt az első kiadványuk, amiről mi is írtunk, na nem azért, mert nem ismertük őket, vagy mert nem tetszett, amit csinálnak, hanem a bevezetőben említett okok miatt egyszerűen csak kimaradtak a szórásból. A "Rust" egyébként egészen jól sikerült album volt, nekem határozottan bejött, ezért határoztam el, hogy - ha kicsit megkésve is - írni fogok az új anyagról.

A Crashdïet eddig nagyjából azzal kívánt kitűnni az erős skandináv fölhozatal bandái közül, hogy valamivel "amerikásabbra" vették a figurát; a jellegzetes, hiperdallamos európai hajmetál mellett/helyett inkább a karcosabb, "Dr. Feelgood"-környéki Mötley Crüe, valamint a Guns N' Roses ihlette őket. Az "Automaton" ebben a tekintetben nem túl következetes, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy pontosan mit is akarnak belőle kihozni.

Persze a régi, dögösebb vonal is megjelenik (Dead Crusade, Resurrection of the Damned, Shell Shock), de a lemeznek van egy "euro-kompatibilisebb", puhább arca is (Darker Minds, We Die Hard), amely ugyan jól illeszkedik az öreg kontinensen mostanában megfigyelhető trendekhez, de tartok tőle, hogy ezzel jó néhány régi rajongót elidegenítenek maguktól. Én ugyan nem vagyok hardcore fan, de nekem is elég vegyes ez a felvágott. Emésztési zavarokat nyilván nem okoz, de ízrobbanást sem érzek a számban, sőt a kóstolás után mintha visszamaradna egy kis furcsa, keserű íz is. Nem vészes a dolog, a dalcsokor határozottan élvezhető, csak épp nem föltétlen ezt vártuk tőlük. Legalábbis én biztosan nem.

Tartuffe