Alter Bridge: Pawns & Kings (2022)

yyy_95.jpg

Kiadó:
Napalm Records

Honlapok:
www.alterbridge.com
facebook.com/alterbridge

Ja, hogy már megint eltelt három év? Akkor éppen itt az ideje begyűjteni, meghallgatni és kiértékelni az új Alter Bridge albumot! A Tremonti-Kennedy tengely - itt azért a pontosság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a dalokat szerzőként következetesen a teljes banda jegyzi - rendre, stabilan három évenként leszállítja a kötelező folytatást. Szerintem ezzel nincs is baj, tervezhetővé tesz mindent, ugyanakkor szó sincs túlpörgésről, mint mondjuk mostanában a Teramaze vagy a Red Hot Chili Peppers esetében. Na, az konkrétan overkill vagy inkább dömping (szótári értelmezése szerint nagy tömegű kereskedelmi kiárusítás) - olyan is, amilyen....

A "Pawns & Kings" - az 53 és fél perces játékidővel - az Alter Bridge eddigi legrövidebb lemeze, ugyanakkor ezen van a valaha volt leghosszabb AB nóta "Fable of the Silent Son" címmel, ami a maga közel 9 percével és gyakori hangulatváltásaival nem lebecsülhető kunszt. Klasszikus hard rock/metal ballada. Ide kívánkozik, hogy a legutóbbi Tremonti lemez recenziójában megjegyeztem: "Azt szokták mondani, hogy a Tremonti albumokra azok a dalok kerülnek föl, amelyek túl keménynek, szigorúnak ítéltetnek egy Alter Bridge kiadványhoz. Meglátásom szerint ez durva leegyszerűsítés." Hogy ez mennyire így van, a "Pawns & Kings" ragyogóan alátámasztja. Ez a lemez ugyanis határozottan szigorú hangzású: tele van lehangolt, fejszaggató riffekkel a vaskosabb fajtából. Bizonyos elemeiben már szinte a nu metal szebb korszakára emlékeztet, főleg az album elején.

Azért természetesen akad egy-két könnyedebb, hard rockosabb hangvételű szerzemény is, mint pl. a "Stay" és a "Season Of Promise", de a többi dal tekintetében nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyjából szabad átjárás nyílt az Alter Bridge és a Tremonti között; az egyetlen markáns különbség az énekes, jóllehet Tremonti itt is sokat vokálozik, a "Stay"-t pedig lényegében egy virtigli Kennedy-Tremonti duettnek tekinthetjük.

Számomra döbbenetes, hogy ez a banda milyen egyenletesen magas színvonalon szüli meg minden harmadik évben a következő etapot. Lehet, hogy nincsenek itt lehengerlő rádióslágerek, lehet, hogy néha már-már egybefolynak a számok és albumok, ez azért mégis elképesztő teljesítmény. Hab a tortán, hogy november 14-én a magyar rajongók személyesen is belekóstolhatnak e csodaszámba menő zenei állhatatosságba a Budapest Arénában.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika