Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/ArchonAngelBand

Nem meglepő, hogy húsvét környékén a kiadók is ritkították megjelenéseiket. Ennek – gondolom – a marketinghez van köze; az ünnepek alatt ugyanis kevesebb figyelem irányul az új kiadványokra. Bár szerintem ez az egész nettó baromság, annak azért örülök, hogy néhány hét szundi után végre kezdenek felpörögni az események. Az új Metallica árnyékában nyilván minden más jelentéktelennek tűnik, főleg a milliomodik Frontiers kiadvány, amelyikből szokás szerint árad annak átható izzadtságszaga, hogy kétségbeesetten próbál olyan lenni, mint egy valaha volt nagyágyú.

Ahogy azt a debütáció kapcsán már részletesen megírtam, Zak Stevens énekes (Savatage, Circle II Circle, Trans-Siberian Orchestra) és Aldo Lonobile gitáros (Secret Sphere, Sweet Oblivion, Ring Of Fire) projektje szó szerint a szegény ember Savatage-aként értékelhető. Értékelhető – írom, de én személy szerint nem értékelem. Illetve kritikusként igen, hallgatóként, egykori Savatage rajongóként pedig nem annyira. Nem tudom, hogy Zak Stevens és Jon Oliva milyen viszonyban vannak egymással, de én Oliva helyében nem nézném jó szemmel ezt a – bocsánat, de nincs rá jobb kifejezés – haknizást. Főleg akkor ráncolnám a homlokom, ha azt forgatnám a fejemben, hogy valamilyen módon új életet lehellek – ha csak néhány koncert erejéig is – a Savatage-ba.

Szóval az Archon Angel az, ami – gyönge Savatage utánzat reménytelenül nosztalgikus savafanoknak. Még a Circle II Circle sem volt ilyen átlátszó, legalábbis eleinte nem. El tudom képzelni, hogy aki megfelelő előismeretek nélkül, azaz alapszintű rocktörténeti érdeklődés hiányában közelíti meg az albumot (megjegyzem: a mai fiatalok között egyre több olyan van, akit egyáltalán nem érdekel, hogy honnan jött a műfaj, milyen fontos állomásai vannak fejlődéstörténetének, kik voltak a meghatározó előadók, akik döntő befolyást gyakoroltak rá stb.), az sokkal kevésbé kritikus vele szemben. Nekem még a fülemben csengenek a nagy Savatage himnuszok, mind az Oliva testvérek által meghatározott klasszikus érából, mind pedig a Paul O'Neill által dominált korszakból, amikor Zak Stevens énekelt és a Savatage már inkább a Trans-Siberian Orchestra előtanulmányaként működött.

Az Archon Angel egyébiránt az e két meghatározó éra váltókorszakában született "Edge Of Thorns" (1993) lemezre szeretne hasonlítani, ahol még Criss Oliva gitározott, de már Zak Stevens énekelt. A baj csak az, hogy az "Edge Of Thorns" az első taktusoktól kezdve hátborzongató, korszakalkotó mestermunka, az Archon Angel pedig tisztes, de izgalommentes iparosmunka valódi mélységek és magasságok – vagyis katarzisélmények nélkül. Criss Olivának volt egy utánozhatatlan képessége arra, hogy emlékezetes riffeket, egyedi szólókat írjon (ezt Signor Lonobile sajnos nem birtokolja ugyanazon a szinten), de hiányolom az igazán nagy ívű, emlékezetes refréneket is. Az Archon Angel az "Away From The Sun"-ban kerül legközelebb ahhoz, hogy Savatage-értékű, "gyors felszívódású" refrénnel lepjen meg bennünket.

Mivel bölcseleti értelemben a tomista realizmus alapján állok, nyilván tagadom, hogy minden relatív. Most mégis azt mondom, hogy az Archon Angel relatíve jó. Annak, aki nem ismeri az ihletet szolgáltató eredetit, akár be is jöhet; vannak is objektív értékei, szép pillanatai, de a Savatage-hoz mért objektív összehasonlításban nálam elvérzik…

Tartuffe