Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.bigbigtrain.com
facebook.com/groups/bigbigtrain

Ajjaj, ez bizony iszonyatosan kínos restancia… legalábbis egy olyan blognak, ahol büszkék vagyunk arra, hogy a progresszív műfajt megkülönböztetett figyelemben részesítjük. Nekem személyesen talán a leginkább zsenánt a helyzet, hiszen én vagyok az önjelölt prog rock felelős, főleg, ami a brit neo-prog mozgalmat illeti. Márpedig a Big Big Train legalább olyan prominens főszereplője ennek a színtérnek, mint a Marillion, az IQ, a Pendragon, az Arena, s még sorolhatnám tovább.

Az együttes 34 éve (!), azaz 1990-ben alakult meg a dél-angliai kikötővárosban, Bournemouth-ban, recenziónk apropója pedig már a 15. stúdióalbumuk (6 EP mellett!). Tehát semmi sem ment föl bennünket igazán, hogy eleddig egyszer sem esett róluk szó nálunk. Mindazonáltal a felelősségünket (felelősségemet) némileg enyhíti a tény, hogy a zenekar eddig leginkább amolyan projektként működött, ritkán és leginkább csak az Egyesült Királyságban koncerteztek, és lemezeik is javarészt magánkiadásban vagy kis kiadónál (Giant Electric Pea) jelentek meg (s csak a honlapjukon keresztül volt elérhető). Ebben most jelentős változás következett be, hiszen leszerződtek az InsideOuthoz, a progresszív muzsikák vezető kiadójához, így a promóció és a terjesztés is szintet tudott lépni.

Nem nagyon lenne értelme a bandában megfordult, illetve ma is aktív muzsikusokat fölsorolni, hiszen nevük még az elkötelezett prog fanoknak sem mondhat túl sokat. Ellenben mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy 2009 óta már Nick D’Virgilio (Spock’s Beard, Mr. Big) is tagja a kollektívának, nem is csak ütős minőségben, hanem társ-zeneszerzőként, vokalistaként stb. Ezért kézenfekvő a Spock’s Bearddel való összehasonlítás, de a Big Big Train természetesen tökéletesen asszimilálta a brit neo-prog hagyományokat, sőt a skandináv prog rock (lásd The Flower Kings, Karmakanic, Kaipa, Magic Pie stb.) egyes stílusjegyeit is.

A kb. 73 perces albumon mindössze 8 tétel kapott helyet, plusz az egyik szám ún. single editje, a dal egy "rádióbarát", 9 percesre rövidített (!) verziója. Van tehát a lemezen két 10 perc fölötti szerzemény is – a "Beneath The Masts" konkrétan közel 18 perc hosszú. A Big Big Train nem fogja leszakítani a fejünket, s ezzel most nem a megszólalásra utalok, ami szerintem kifogástalan, hanem arra gondolok, hogy jobbára lassan építkező, lassabb vagy középtempós tételek alkotják az anyagot. Nekem a vége felé meg is ül egy kicsit, a "Love Is The Light" és a "Bookmarks" nem rossz dalok ugyan, de így, egymás után nagyon belassítják a végkifejletet.

Egy pörgősebb hangvétel sokat javított volna az összképen, és azt sem értem igazán, hogy miért nincs több hangszeres szóló az albumon. Elárulom, nem a zenei kompetencia hiányzik hozzá… Mindenesetre, amennyire meg tudom ítélni – bevallom: a diszkográfia ismerete elég foghíjas nálam –, ez eddig a legjobb, legizgalmasabb, talán legrockosabb lemezük. Csak ajánlani tudom…

Tartuffe