Kiadó:
Karisma Records

Honlapok:
www.magicpie.no
magicpie.bandcamp.com
facebook.com/magicpieband

A Varázslatos Pite legutóbbi adagját (Fragments Of The Fifth Element) hat évvel ezelőtt szolgálták föl nekünk. Az ízlelőbimbóim azóta bizseregnek, ácsingóznak egy újabb szeletért; már vagy két éve rendszeresen figyelem a norvég "séfek" Facebook oldalát, hogy mik a legfrisseb hírek, mikor készül el végre az újabb édes, ragadós finomság. Az újabb etap hivatalosan május 16-án jön ki, de szerencsére pont egy hónappal korábban lehetőségem nyílt az előkóstolásra. Rögvest, még melegében rá is vetettem magam! Mazel tov! Jobb, mint a legprofibban elkészített flódni, pedig az is piszkos jó!

Egy ideje már mondom, hogy a skandináv neo-proggerek máig meghatározó, etalon értékű mesterműve a "The Suffering Joy" (2011). Már nem is várom, hogy ennek bűvös hangulata, sajátos melodikus érzékenysége visszatér, hiszen az alapvetően metálos Eirikur Hauksson énekessel - akit rendszeresen a "Perfect Strangers"-érás Ian Gillanhez hasonlítanak, pedig szerintem közelebb áll Bernie Shaw (Uriah Heep) vagy éppen Biff Byford (Saxon) stílusához és dallamvilágához - egy határozottan zúzósabb irányba indultak el, persze nem elveszítve a jellegzetesen brit/észak-európai neo-prog ismertetőjegyeket.

A küllemre erősen öreguras csapathoz csatlakozott egy "kölyökképű" új dobos, Martin Utby, aki egy nappal se néz ki többnek 55-60-nál! Az új lemezt Jacob Holm-Lupo keverte és az a Rich Mouser maszterelte, akit - minő meglepetés! - a Spock's Beard albumok környékéről ismerhetünk. Érdekes sztori és bődületesen katasztrofális/szerencsés körülmény, hogy Mouser három nappal azelőtt fejezte be az album munkálatait, hogy a kaliforniai tűzvészben elpusztult a stúdiója és az otthona is. Tragédia ez szegény Mousernek és családjának, de mázli nekünk, akik végre kezünkbe vehetjük a Magic Pie új anyagát!

Szerintem a Kim Stenberg gitárfenomén által vezényelt norvégok a "The Suffering Joy" óta nem voltak ilyen kirobbanó formában. Nyilván nem Journey vagy Foreigner típusú instant slágereket kell várnunk a "Maestro"-tól, bár akad rajta rövidebb, direktebb hangvételű rock nóta, mint pl. a klipes "Everyday Hero". Stenbergék azonban nem árulnak zsákbamacskát, mindjárt az elején helyreteszik a hallgatót egy 18 és fél perces, klasszikus zenekari intróval fölvezetett, tekervényes, néhol egyenesen fúziós opusszal (Opus Imperfectus Pt.1), ami a címével ellentétben gyakorlatilag tökéletes darab, csakúgy, mint az albumot záró kb. öt perces repríz (Opus Imperfectus Pt.2).

Ami engem illet, totálisan rá vagyok kattanva a Varázslatos Pitére, és már nagyon régóta. Be fogom szerezni a kiadványt fizikálisan is, bármibe kerül (elárulom: sokba fog fájni). Miközben a mai fiatalok már nem igazán nekem muzsikálnak, amíg ilyen kiadványok jelennek meg, nincs okom a kétségbeesésre. Egyelőre nincs riválisa az idei toplista éléért folytatott harcban, pedig ebbe beleszámítom a Mike Portnoy-jal fölturbózott Dream Theatert is.

Tartuffe