Cloudscape: New Era (2012)

Kiadó:
RoastingHouse Productions
Nightmare Records
Honlapok:
www.cloudscape.se
myspace.com/cloudscapemetal
Eddig legtöbbször csak zenészek nyilatkozataiban szembesültem a zeneipart fenyegető kilátástalansággal, de manapság egyre többet találkozom olyannal, hogy komoly zenekarok igényes munkái csak digitálisan, fizetős letöltő oldalakon jelennek meg, vagy többlemezes, nemzetközi szinten már bizonyított csapatok csak sok kínlódás után tudnak leszerződni egy aprócska, szerény adottságokkal rendelkező istállóhoz. Megjegyzem, a digitális megjelenés nem csak az olyan becsületes gyűjtőkkel kitolás, mint én, de az illegális letöltésekre sem megoldás. Szerencsére a Cloudscape - hosszas keresgélés után - meg tudott egyezni a RoastingHouse kiadóval, így négy év után végre kezünkbe vehetjük (mennyivel több ez egy letöltésnél!) Mike Andersson énekes bandájának "New Era" című új lemezét. Az amcsiknak erre még várni kell egy kicsit, ott a Nightmare Records gondozásában csak szeptemberben jelenik meg az album.
Andersson (Fullforce, Silent Memorial, Planet Alliance) körül szinte a teljes gárda lecserélődött, de ez nem hozott jelentős változást, hiszen a Cloudscape kezdettől fogva róla szólt. A 2008-as "Global Drama" engem nem vett le a lábamról, kicsit már enerváltnak, nyögvenyelősnek találtam, annak ellenére, hogy voltak rajta nagyon szép pillanatok, mint pl. a keleties "Cloak & Daggers". A "New Era" hál' Istennek energikusabb, szilajabb minden korábbi elődjénél, és a "Cloak & Daggers"-nek is akadt folytatása (King Of Sand).
A keményebb, poweresebb hozzáállás persze nem jelenti, hogy a Cloudscape-re korábban is jellemző eklekticizmus már a múltté. A laza stílusváltások nem csupán a számok között, de akár egy számon belül is megjelennek (Voyager 9), és ehhez megannyiszor - mint valami kaméleon - Andersson is idomul dallamban épp úgy, mint énekstílusban, hangszínben.
A "New Era" elődjénél vérbővebb, szinesebb album lett; talán egyetlen gyengéje, hogy túl hosszú: a lemezt záró "Heroes" lehetett volna mondjuk japán bónusz, vagy ilyesmi. A dallamos skandináv prog-power kedvelőinek négy év hallgatás után kellemes meglepetés újra Cloudscape anyagot hallgatni, főleg, hogy a négy közül szerintem ez sikerült legjobban. Andersson hangja nem tartozik a kedvenceim közé, most mégis azt mondom: le a kalappal!
Tartuffe




Ugyanakkor nem kifejezetten olcsó. Ezért ajánlok egy mérsékeltebb árfekvésű, ámde szintén remek itókát. És itt kanyarodunk vissza a balatoni régióhoz, illetve a Bujdosó pincészethez, melyekkel hét részes mini felfedező körutunk kezdődött (és amelyhez időközben Tartuffe hozzátoldott egy nyolcadikat). Ez a terület – Egerhez hasonlóan – még nem találta meg az igazi arculatát, pedig az adottságai nagyszerűek. A sokféle talaj, jó fekvésű dűlők, és a hatalmas víztömeg hőmérséklet-kiegyenlítő hatásának előnyeit kihasználva izgalmas dolgok történhetnek még errefelé. Történnek már ma is, de borzalmasak is szép számmal, gondolok itt például a gulyás-turizmusból itt ragadt badacsonyi kannás félédesek tömkelegére. Bujdosóék jól reprezentálják ezt a fajta kettősséget, mert az igazán szép tételeik mellett komoly részt képvisel a pincészet bevételeiben az olcsó, asztali bor. Mentségükre legyen mondva, az is iható minőségű és nem akar többnek látszani, mint ami – csakhogy nehéz egységes, prémium imidzset építeni így... A közhiedelemmel ellentétben nem csak fehérbort tudnak errefelé készíteni amúgy, egyre több figyelemre méltó vörösre bukkanok rá erről a tájékról.






