A Riverside bármennyire is dicséretes státuszt ért el az underground mezőnyében, blogunk oldalain nem sikerült osztatlan sikert elérnie. Ennek okairól és azok valóságtartalmáról most nem szeretnék vitát nyitni – aki szeretné tudni fenntartásaink eredőit, az olvassa el a korábbi lemez kritikájához…
A metal birodalomban a "twilight" szó jelentése ellenére tökéletesen fényes kedvet tud fakasztani: a felütött Metal Enciklopédia mintegy 100 olyan formációt talált, akik elő-utó, vagy szingli tagként vették fel a nevet, és ha ennek a halmaznak mintegy kilenc-tizede kutyaütő is (esetleg eltévedt a…
Annak, hogy nagyon sokan mára már nem igazán lelkesednek a koncertlemezekért, megvan a maga (azt kell mondjam, nagyon is megalapozott) oka. Mostanában egy koncertlemez – tisztelet a nagyon ritka kivételnek, hirtelen nem is jut eszembe ezt igazoló példa – a nóták stúdióváltozata + közönségzaj,…
Bár a Europe-tól csak azok várnak egy újabb aréna-rock lemezt, akik végigaludták az elmúlt 15 évet, azt azért illik tudatosítani még a metalorientált fanokban is, hogy a csapat soha nem volt a "Final Countdown", vagy "Carrie" által vizionált poporientált alakulat – attitűdjük talán egy kissé…
Közel egy éve nem született az "ügyeletes kedvenc" kategóriában bejegyzésünk. Ez nem azért van, mert mostanában nincsenek kedvenceink, hanem mert egyre kevesebb időnk jut zenehallgatásra, a szokásos penzumot is alig-alig tudjuk teljesíteni, nem hogy napokig pörgessük ugyanazt a nótát, és még írjunk…
A Soulspellről oldalunk hasábjain is több szó esett már, a Heleno Vale dobos által levezényelt három operából kettő csuklóból veri – van ilyen, nézz meg egy kínai kung-fu filmet – az Avantasia legutóbbi albumait. Most azonban tényleg nagy fába vágták a fejszéjüket, mert a "We Got The Right" a…
Akárhányszor meghallgatom a Steelheart "Tangled In Reins" című albumát, annyiszor találok magyarázatot arra, miért is dőlt be a kilencvenes évek végén a klasszikus aréna-hard rock: kérem szépen, hogy képzelje magát a helyébe az emberfia egy olyan énekesnek, illetve gitárosnak, akiből jó, ha fél…
Bárcsak a krónikusfáradtság-szindrómában szenvedő Leif Edling munkatempójával ontaná a magyar gazdaság a GDP százalékokat – rögtön megfogalmazódna az egészség antitézise, ahogy lepipálnánk a jóléti államok nagy részét és segélyt nyújtanánk Svájcnak. Mert bizony a Candlemass nem a gyászolásra érett…
Szegény Tartuffe-öt éppen minap utasítottam vissza, mikor felkért, hogy írjak egy szösszenetet az új Megadeth albumról: soha nem voltam thrash fan, így legfeljebb – jogos – pofonokba szaladhatnék bele, ha legyaláznám a kritikailag és kereskedelmileg is sikeres új albumot, mondjuk, mert Mustaine-nek…
Azoknak, akik képesek arra, hogy a Manowar stílusában adjanak elő egy olyan dal-paródiát, ami a Falconer örökbecsű riffjével kezdődik, és amiben nem csak Roy Khan, Michael Kiske, de a metál énekesek felkent árnyékkirálya, Daniel Heiman is megidéződik - méghozzá kedvenc…