Nem kéne, de elmondom: már deklarált bősz metallistaként úgy rögzítettem anno kazettára a Testament "Over The Wall" nótáját, hogy a szóló előtti, illetve azt követő részt finoman lekevertem, mondván, az az értelmetlen dzsi-dzsi, ottan a gitárvirga körül, nagyon kár, hogy van. Azt meg már tényleg a sírig megtartom magamban, hogy a Metallica "One" alapvetése milyen csonkításokat volt kénytelen elszenvedni, ugyanilyen "puhítási" megfontolások miatt. Bezzeg a Nelsons-t (két szőke amerikai csávó, félúton elveszve a pop és rock között) vajaztam! Mentségem nincs, tud ilyen hülye lenni az ember.

Mindezzel csak azért kompromittáltam magam ilyen súlyos mértékben (felvállalva ennek összes következményét), hogy most annál öntudatosabban jelenthessem ki: galamb lelkem nemhogy tisztult, fehéredett volna az évek során, de egyre inkább az erőszakosabb hangzások és zenei megoldások irányába mozdult el.

Sok oka van ennek. Zenei és nem zenei egyaránt. Nyilván rám is hatnak teljesen rongy és  hazug világunk történései. Amikor elv-, és jellemtelen pénzemberektől, vagy rosszarcú, iskolázatlan, fogatlan véglényektől kell meghallgatnunk nap mint nap, hogy miként is értendők az alapvető emberi jogok, akkor egy idő után tényleg az az egyetlen orvosság, ha Devin Townsend a nem evilági fejével kiáll a színpadra és tolmácsolja "ezeknek" a bennem is felhalmozódott érzelmeket egy delejes és ellentmondást nem tűrő "FUCK YOU!!!" formájában.

No persze, ez azért önmagában nem elég az üdvösséghez. Sokan káromkodnak a metal világában úgy, hogy az semmiféle hatással nincs rám, esetleg mélyen elborzaszt egyszerűségük. A Strapping Young Lad más. Ha stílust határozunk, akkor death metal, ha a zenekar lényegét nézzük, akkor sokkal-sokkal több annál.

Dewint Townsend Steve Vai énekeseként tűnt fel a kilencvenes évek elején (Sex And Religion), márpedig Vai énekeseként nem szokás hurkaként feltűnni. Sőt egyáltalán nem szokás Vai mellett énekesként feltűnni, tehát valami volt a fiatal Devin-ben, hogy mégis odakerült. Hogy mi, azt azóta már bizonyította. Egy stílusokon felemelkedő, megfoghatatlan zsenialitás. Ez pedig minden esetben kiugró minőséget jelent, mégha nem is könnyen követhető minden zenei rezdülése.

A saját neve alatt megjelenő lemezei a lelke szebbik felét mutatják. Ez összességében letisztultabb zene, de ha megnézzük a fizimiskáját, akkor azért nagyon nem csodálkozhatunk azon, hogy ezek sem a slágerlistákat ostromló anyagok.

A SYL pedig a düh. Az őrült dühe. Polgári foglalkozásom kapcsán van némi rálátásom az őrült elme különböző kitöréseire. Egyik pillanatban még kenyérre kenhető, negédes, a következőben meg már repül is ki a TV az ablakon. A SYL úgy gyalulja le simára az ember agyát, hogy közben mindvégig jelen van benne a ZENE, sőt a muzsika is. Persze beavatottnak kell lenni, hogy ezt valaki teljes gyönyörűségében megértse és felfogja.

A válogatás az összes SYL lemez legerősebb felvételeinek újrakevert, brutális hangzású gyüjteménye 17 nótával, amelyhez egy DVD is tartozik koncertfelvételekkel és a zenekar összes klipjével, ráadásul álomszép csomagolásban és grafikával. Ha valakinek elege van a világból, a puhapöcsűek kultuszából, tegye be a 2006-os Download Festival háromnegyedórás energiabombaként ható, elementáris koncertfilmjét és büntessen együtt a SYL-lel.


Túrisas