Na, ennek fog Viski cimborám nagyon örülni! A "Death Magnetic" (2008) a Metallica egyfajta főnix madár-szerű föltámadásaként értelmezhető megjelenés volt, és a túlkompresszált, alul-fölül digitálisan "kopaszra" nyírt hangzást is sikerült utólag javítani (Guitar Hero III). Most a 30. évforduló alkalmával megjelent (egyelőre csak digitálisan) négy olyan nóta, ami a "Death Magnetic" korszakból való, de az albumra valamiért nem kerültek föl. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a lemez így is nagyon hosszúra sikerült, ráadásul mind a négy szám (csakúgy mint az album többi nótája) 7 perc körüli hosszúságú. Más elfogadható indokot nem nagyon találok, mert mind a "Hate Train", mind a rajongók körében egyszerűen csak "Shine"-ként elhíresült "Just A Bullet Away" kifejezetten jól sikerült darabok. Ez sajnos nem mondható el a "To Hell And Back" vagy a "Rebel Of Babylon" minden inspirációt nélkülöző próbatermi rutin-gyakorlatairól; ez a két szerzemény tényleg alig több demónál. Talán maradhattak volna a szekrényben.

Az első két dal erőtől duzzadó, virtigli Metallica trás (thrash) belassuló középrésszel. Véleményem szerint a "Just A Bullet Away" egy leheletnyivel jobban sikerült, Hetfield kicsit kiabálós, jellegzetes éneke és fejszaggató riffelése olyan húzást kölcsönöz neki, hogy azt a télapó rénszarvasai is megirigyelhetnék, ráadásul még Kirk Hammetnek is sikerült egy viszonylag összeszedett szólót beletennie (ha egyáltalán ő játssza, és nem Hetfield). Ezt persze Kirk "Nyelvespuszi" Hammett rögtön lenullázza szokásos kapkodásával a "To Hell And Back"-ben. Álljon is itt egy tribute a metál nagy szemfényvesztőjéhez:

Ennek ellenére lényegében aranyos kis szülinapi ajándék ez a négy nóta a rettenthetetlen rajongóknak, bár nem pontosan értem, miért kellett három évet várni vele. De ez a legkevesebb. Tessék szépen iktatni a gyűjteménybe, közvetlenül a "Death Magnetic" Guitar Hero III-as változata után!

Tartuffe