Kiadó:
Power Prog

Honlapok:
www.astrakhan.se
facebook.com/Astrakhan.band

Egészen elképesztő, hogy a véletlenek hogy össze tudnak játszani - mármint ha vannak véletlenek. Ma egész nap Magic Pie-t hallgattam; teljesen lenyűgöz ez a jellegzetesen skandináv prog-rock muzsika. Azon gondolkoztam, hogy arrafelé - ebben a műfajban is - megtalálták a tuti receptet: Kaipa, Karmakanic, The Flower Kings, Hasse Fröberg, Lalle Larsson's Weaveworld - az egyik jobb, mint a másik. Nem is tudok velük betelni, és ebben a stílusban már-már hedonizmusba hajlóan csillapíthatatlan az étvágyam. Erre teljesen váratlanul, sőt szinte keresetlenül talált meg a svéd Astrakhan bemutatkozó lemeze, amire rögtön úgy ráharaptam, mint valami kiéhezett rozsomák.

A másik "véletlen" pedig az, hogy épp a minap agyaltam azon, hogy illene megírni véleményemet Marcus Jidellnek, az Evergrey és a Royal Hunt gitárosának szólólemezéről, de valahogy nem visz rá a lélek. Kegyetlen jó gitáros (láttam élőben is), de a "Pictures From A Time Traveller" (2013) nekem értékelhetetlenül filmzenés lett. Most mégis alkalmam nyílott távirati stílusban megemlékezni róla, méghozzá abból az apropóból, hogy ezen a lemezen - vendégként - ő gitározik (nem is akárhogy!), valamint a hangmérnöki és produceri feladatokat is ő látta el.

Az Astrakhanban ennek ellenére nem Jidell a főszereplő, hanem egy testvérpár: Per és Jörgen Schelander. A basszusgitáros Per nevét már ismerhetjük olyan formációkból, mint a House Of Shakira, a Pain Of Salvation és a Royal Hunt, de billentyűs fivéréről még én sem hallottam soha. A Schelander tesókhoz csatlakozott Martin Larsson dobos és a kiváló torokkal megáldott Alex Lycke (Stone Free, Vicious Tongue), akinek nem hétköznapi teljesítménye sokat hozzátesz az élményhez.

Egyébként azért kezdtem a mondandómat a Magic Pie iránti múlhatatlan rajongásommal, mert az Astrakhan a fönt fölsorolt skandináv prog-rock bandák közül talán éppen rájuk hasonlít leginkább, de azzal a megjegyzéssel, hogy a Schelander tesók kicsit rockosabb fölfogásban alkotnak. A túlnyomórészt hosszabb dalok szerkezete összetett, de emészthető, a dallamok nem kiszámíthatók, de a kórusban, harmonizálva énekelt kórusok azért elég fogósak.

Ehhez a muzsikához kell egyfajta elszántság, de igazán tartalmas és idővel nagyon hozzá tud nőni az emberhez. El tudtam volna viselni benne még több jazzes elhajlást, hangszeres szólót (főleg a billentyűs részéről), de nem panaszkodom. Az Astrakhan tipikusan olyan zenekar, ami még nálam is csak később fog beérni, de a végén akár még toplista is lehet belőle.

Tartuffe