Red Circuit: Haze Of Nemesis (2014)

Red Circuit.jpg

Kiadó:
Limb Music/Soulfood

Honlapok:
www.redcircuit.de
facebook.com/redcircuitgermany

Erősen gondolkodom azon, hogy megváltoztatom internetes "alkotói" nevem (alias: nick/handle), s ezentúl nem Tartuffe-ként azonosítom magam, hanem "Csakazértis" néven írok. Az ok egyszerű: mi itt nem a közönség kiszolgálásával foglalkozunk, azaz, egyes vádakkal ellentétben nem az olvasottság számlálóját pörgetjük, hanem valódi közönségszolgálatot végzünk abban az értelemben, hogy minden anyagi vagy erkölcsi érdek nélkül hívjuk föl mások figyelmét saját "hallgatói" élményeink alapján néhány (szerintünk) figyelemreméltó zenekarra, megjelenésre. Tesszük ezt akkor is, ha látszólag totál érdektelenség fogadja erőfeszítéseinket.

Itt van pl. a német Red Circuit, ez a kevéssé ismert prog-power gyöngyszem. A "Homeland" című lemezük nálam a 2009-es toplista ezüstérmese lett, de a blog-felületet működtető szolgáltató által installált kattintás-számláló tanúsága szerint mindössze hárman voltak kíváncsiak a rövidke, de annál lelkesebb recenzióra. Hosszadalmas várakozás után a Red Circuit most végre új anyagot adott ki (hivatalosan a mai nappal, de az USÁ-ban csak december 2-án), s én - érdektelenség ide vagy oda - csakazértis (!) írok róla pár gondolatot.

Markus Teske billentyűs-producer és Chitral "Chity" Somapala szerelemgyermeke (rossz az, aki rosszra gondol!) igazán akkor talált magára, amikor vendég-gitárosok helyett Christian Moser személyében egy fix és - ahogy mondani szokták - több-mint-kompetens bárdistát találtak. Valószínű, hogy a teuton ősproggerek a Vanden Plasból komoly hatást gyakoroltak rájuk, de szimplán az is lehet, hogy a németekből "ex natura" ez a fajta muzsika árad, az viszont biztos, hogy a Red Circuit ugyanazt a hiperdallamos, mégis kicsit szögletes prog-power zenét játssza, mint a mostanában színházi babérokra törekvő Vanden Plas. Ehhez hozzájárul az is, hogy Somapala hangja igen hasonlít Andy Kuntz kicsit nazális orgánumára, bár annál egy kicsit karcosabb (megjegyzem ez a gurgulázó effekt nem mindig válik javára).

A "Haze Of Nemesis" akár ikertestvére is lehetne a "Homeland"-nek, föltéve, hogy néha egypetéjű ikertestvéreknél is előfordul, hogy az elsőszülött egy kicsit szebbre sikerül, mint a génállományában lényegileg vele azonos fivére. A helyzet ugyanis az, hogy a két lemezt alig lehet egymástól megkülönböztetni, s ebben a tekintetben az sem segít, hogy (a genom-azonosságot igazolandó) a "Homeland" két nótája is fölkerült az új albumra (Haze Of Nemesis, Spear Of Fate). Ezt az eljárást nem is nagyon értem! Az új nóták persze az ismerős, régi kaptafára készültek, kivéve, hogy talán nem mindegyik sikerült olyan jól, pl. az Amanda Sommerville-lel duettben énekelt ballada (My World Collides) kifejezetten uncsi lett.

Az egyneműséget némileg oldja a "My Serenade" című közel 10 perces, ritmusváltásokkal telepakolt opusz. Mindazonáltal úgy érzem, hogy az öt éves készülődés ellenére ez most el lett lazázva egy kicsit. Még szerencse, hogy az új kiadvány tartalmaz három bónusz számot: két korábbi dal koncert-változatát (Homeland, Sun Of Utopia) és egy (mellesleg megjegyzem: fölösleges) Deep Purple földolgozást (Soldier Of Fortune). Ennél azért sokkal vigasztalóbb, hogy a CD mellé a becsületes vásárló kap egy DVD-t is, amelyen látható lesz az együttes 2011-es koncertje a ProgPower USA XII fesztiválon, valamint a Sompala szülőhazájában, Srí Lankán rögzített koncertvideo a lemezt nyitó "Oceans Apart"-hoz.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika