"Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!"

Nem véletlen, hogy gondolatban megidéztem a jó 10 évvel ezelőtt, pont ezen a helyen (akkor még E-klub) tartott Savatage koncertet. Teltház volt, fanatikus, a klasszikusokat a zenekarral együtt éneklő tömeggel. Eltelt jónéhány év, sétálok a Diesel felé, és van olyan félelmem, hogy a régi játszótársak, ahogy a Circle II Circle koncerten sem voltak ott, most is otthon maradnak. Így is van.

Egyet persze láttam, sőt legalább 30-40 főnyi régi és új játszótársat is, de ennek azért hadd ne örüljek. A szervezőkkel, a négy előzenekar stábjával, újságírókkal kiegészülve max. hetvenen vártuk a Sava-lelkét, Jon Oliva urat és az ő zenébe oltott Fájdalmát. 

Föltételezésem szerint a négy magyar előzenekart azért szervezték le erre az estére, hogy a rajongóikkal felturbózva a létszámot ne égjünk nagyot, amikor a főbanda egy föltűnően foghíjas koncert-teremben lézengő maréknyi "régi játszótárs" látványára vonul ki a színpadra. Ha tényleg ez volt a cél, akkor – így utólag - rossz döntés volt, feleslegesen nyúlt hosszúra az este.

Annyit állapítottam meg ismételten és sokadjára, hogy a magyar heavy metal bandák esetében a legnagyobb gond nem a hangszerkezeléssel van. Nótaírásban vagyunk reménytelenül beszorulva a bányászbéka segge alá. Ez alól, némi jóindulattal, talán csak az EGO jelentett kivételt.

Igaz, elég későn, de végre jött a JOP. Ha egy zenekar esetében meg szoktuk jegyezni a színpadképes kiállást, akkor szólni kell arról, hogy esetükben ilyenről szó sincs. Itt kiülés van. Oliva a harmadik nóta után leült, de a számok között még a szintén nagyon elhízott LaPorte is rendre a hangfalakra rogyott. Ez az este mégis egyértelműen kettőjükről szólt. Sajnos nem a legjobban. A kezdő "City Beneath The Surface" hangjai mintha még valahonnan a Fradi pálya környékéről érkeztek volna. Pedig nem rajtuk múlt: Oliva szokás szerint a lelkét is kiénekelte, LaPorte pedig akkorákat tekert és olyan ízesen, hogy számomra szinte a jelenvalóságig sikerült megidéznie a Jon által is sokat emlegetett, tragikus körülmények között elhunyt testvért, Chris Olivá-t.

Nincs sok értelme a beszámolót hosszúra nyújtani, hisz, mint kiderült, kevés embert érdekelnek a Savatage emlékeket leghitelesebben átörökítő zenekarok műsorai.

Azért a régi játszótársaknak üzenem, hogy néhány hete Zakk Stevens torkából a "Tauntig Cobras", az "Edge Of Thorns", most Oliva tolmácsolásában a "Sirens / Believe / Jesus Saves / Chance (!!!) / Hall Of The Mountain King" továbbra is azt az élményt nyújtják a színpadról, amit 10 évvel ezelőtt, és amit majd 10 év múlva is, remélhetőleg már újra Savatage név alatt.

Ha az E-klubban az a mágikus este jelentett valamit, ne gondoljátok, hogy egyszeri, megismételhetetlen csoda volt. Ezek a dalok most is elvarázsolnak. "Éppen úgy, mint akkor éjjel…"
 
"T"

(Külön köszönet a www.a-cslp.hu-nak a helyszínen készült képekért)