Dreyelands interjú
A magyar progresszív metál egyik legígéretesebb bandájának, a Dreyelands-nek április 17-én jelent meg debütáló lemeze a Lion Music kiadónál (kritikánk itt). Horváth András Ádám gitáros a megjelenés körüli fölhajtás és elfoglaltságok közepette is készséggel vállalta, hogy felel néhány kérdésünkre.
Mindenekelőtt gratulálunk a lemez megjelenéséhez.
Köszi… :)
Ha jól tudom Springer Gergely bőgőssel ősidők óta játszotok együtt, és a Dreyelands is jónéhány éve létezik ebben a fölállásban. Mesélnél arról, hogy hogyan alakult ki ez a formáció és milyen elképzeléssel indultatok neki a közös zenélésnek?
Gergővel már kora teenager korunk óta együtt játszunk különböző bandákban. Valamikor 1994-ben összenőttünk és azóta fárasztjuk egymást. :) Régi vágyunk volt, hogy létrehozzunk egy progmetal bandát, de ehhez még sokat kellett gyúrnunk, aztán 2002 tavaszán megnéztem a Digital Monkey nevű zenekart valahol Csepelen egy kis klubban. Ebben a zenekarban dobolt akkoriban Omar. Nagyon megtetszett a játéka, és rögtön a buli után meg is kérdeztem tőle, hogy nincs-e kedve csatlakozni. Szerencsére volt, és néhány próba után ki is derült, hogy zeneileg és emberileg is nagyon passzol közénk. Lett billentyűsünk, még egy gitárosunk, énekesünk, aztán több tagcserét követően megláttam Kas Zolit anno a Universe-ben és az Ages-ben billentyűzni, és nem sokkal később felhívtam, hogy nincs-e kedve velünk is játszani… volt… :) Nikola ennél picit macerásabb volt, de végül ő is csatlakozott hozzánk. Amikor ez a csapat összeállt már egyértelmű volt, hogy azt szeretnénk csinálni, amit ma is.
Ha igaz, még 2009 elején befejeztétek a lemez anyagának fölvételét. Melyik stúdióban folytak a munkálatok és miért tartott ilyen sokáig, hogy a közönség kezébe vehesse a végterméket?
Több stúdióban dolgoztunk. Először is Nikola zentai, Chainroom nevű stúdiójában kezdtük a munkát a dobok, majd a basszusgitár felvételekkel, aztán dolgoztunk itthon az én kis házi stúdiómban; itt készült a gitár és a szinti gerince, majd a budapesti Soundmaster Stúdióban alkottuk meg Hidasi Barnával a végleges gitársoundot, a vonósokat a kultikus törökbálinti P-Stúdióban vettük fel, majd visszamentünk Zentára az éneket rögzíteni, és végül 2009. januárban Barna a HL-Studioban készítette a keverést és a mastert.
Azért telt el több mint egy év a lemez elkészülte és a megjelenés között, mert baromi nehéz volt megtalálni a megfelelő kiadót. Mivel nincs menedzsmentünk, mindent magunknak intézünk, és a lemezkészítés mellett egyszerűen nem tudtunk időt szakítani a keresgélésre, tárgyalgatásra, úgyhogy úgy voltunk vele, hogy legyen kész az anyag, aztán majd szépen nekilátunk ennek is.
Miért kerestetek nemzetközi terjesztéssel rendelkező nevesebb kiadót, magyar kiadók nem érdeklődtek, vagy kezdettől fogva a nemzetközi piacon akartátok megmérettetni az anyagot?
Alapvetően külföld volt a cél, de tárgyaltunk itthoni kiadókkal is. Végül több hónapos kutatás után felbukkant a Lion Music. Ők adták a legkorrektebb ajánlatot, és végül aláírtuk a szerződést.
Egy kis utánaszámolással gyorsan belátható, hogy egy ilyen kis ország egyébként sem túl népes rajongótábora egyszerűen nem tud eltartani egy ilyen pénzigényes iparágat. Vagyis kézenfekvőnek tűnik, hogy tehetséges zenekaroknak célszerű angolul énekelni és próbálni betörni a nemzetközi piacra. Ti ezzel kezdettől fogva tisztában voltatok?
Igen. Nekem valahogy mindig egyértelmű volt, hogy angolul kell nyomnunk. Egyrészről azért amit Te is mondasz, hogy esélyünk legyen nemzetközi babérokra törni, másrészről meg véleményem szerint a rock and roll hivatalos nyelve az angol.
Magyarországon sok tehetséges és szorgalmas zenész van, de külföldön is vállalható zenekar kevés. Mi lehet ennek az oka? Köze lehet ehhez annak is, hogy a hazai "szakma" rendszeresen és szinte tüntetően távol marad a nagynevű és világszerte megbecsült együttesek koncertjeitől?
Szerencsére azért vannak olyanok a szakmában, akik sok koncertre járnak, de valóban igaz, hogy néha olyan bulikon nincs ott senki a "biznicből", ami azért alap lenne. Nem tudom, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy kevés a külföldön is vállalható zenekar itthon, de tény, hogy egyelőre valóban kevés ilyen van.
Alapvetően szerintem a fejben van a probléma. Közhely tudom, de nincs Magyarországon kultúrája a rock zenének. Nincs intézményesített oktatás – OK, ott van Kőbánya, de ez is csak a kivétel, ami erősíti a szabályt -, nincs állami támogatás, stb. Hollandiában vagy Dániában önkormányzati szinten vannak programok a fiatalok könnyűzenei képzésére, és ott a 15 éves kissrácok suli után lemehetnek egy önkormányzat által fenntartott próbaterembe, felügyelő tanárral, "Smoke On The Water"-t pengetni. Utána pedig a helyi művházban felléphetnek. Nem véletlen, hogy amikor idejön a 20 éves finn/svéd/dán/holland/norvég/stb. srácokból álló ismeretlen zenekar Magyarországra, akkor úgy tolják a zseniális koncertjüket, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Illetve azt is megtanulják, hogy nem feltétlenül árt a koncertnek, ha esetleg tiszta ruhában, frissen mosott hajjal és fényesre vaxolt gitárral állnak ki a színpadra. Na, ez utóbbi például sajnos nagyon nem jellemző az itthoniakra. Egész egyszerűen működik a tehetséggondozás, az utánpótlásképzés már a legelemibb szinten is. Lássuk be, nehéz ilyen alappal rendelkező nemzetközi felhozatallal felvenni a versenyt, de nem lehetetlen, csak az itthoni fiataloknak nem sörözés, hanem tanulás céljából kellene koncertre járni…
Egyébként szerintem egyre több olyan produkció van itthon is, ami simán megállná kint is a helyét, innentől viszont bejön a szerencse faktor. Nekünk azért – történetünkben először, de – szerencsénk is volt. Anélkül nem ment volna…
Idehaza sajnos nem vagyunk elkényeztetve jó torkú énekesekkel (ha az öregebb hard rock generációtól most eltekintek), pedig a kb. fele népességgel büszkélkedő Finnországban csak úgy hemzsegnek. Kétlem, hogy oda egy négyzetkilométerre több tehetség jutna, mint ide. Hogy találtatok rá Nikola Mijic-re? Hol leltetek rá? Budapestre költözött vagy "távkapcsolat" a tiétek?
Az egységnyi helyen felbukkanó tehetségek számának valószínűleg ugyanaz az oka, amit az előbb kifejtettem.
Nikolára majdnem két évig vártam, hogy végre dolgozzon velünk. :) Ő a Póka Egon féle kőbányai suliba járt, és volt egy alkalom, amikor a WigWamban különböző zeneiskolák növendékei játszottak. Én akkoriban Szekeres Tamásnál tanultam, jó barátok lettünk és felkért minket a Dreyelands-szel, hogy legyünk a növendékei kísérőzenekara a WigWam Guitarmania Club keretein belül. Ezen a vonatkozó napon is épp egy ilyen növendékes bulit toltunk, Nikoláék meg jöttek egy kőbányai progos felállással. Ott hallottam Nikolát először, nagyon tetszett, ahogy énekel, de kiderült, hogy Szerbiában lakik, és egyébként is rengeteg különböző projektben énekel, úgyhogy esélytelen a dolog. Aztán egy évvel később a kőbányai suli gálakoncertjén is láttam őt, és akkor azt mondtam, hogy ha beledöglök is, ő lesz a Dreyelands énekese. :) Kb. egy újabb év volt, mire össze tudtuk hozni vele az első közös bulit, akkor még mint vendég énekessel, aztán megtetszett neki a banda és itt ragadt. :) Hál' Istennek… :)
A lemez fölvételekor még veletek játszott Kas Zoltán billentyűs, de mostanság előben Nagy György (Age Of Nemesis) lép föl veletek. Mi történt? Miért váltak külön útjaitok? És vajon Nagy György végleges megoldás, vagy kerestek új billentyűst?
Zoli jövőt illető elképzelései, zenei és emberi hozzáállása a zenekarhoz teljesen más irányba mutatott, mint a miénk. Nincs harag, de mindkét félnek jobb így. Gyuri egyelőre csak session billentyűsként tudta vállalni, hogy csatlakozik hozzánk, mert más zenekarokban is játszik, és elég sűrű az élete. Abszolút illik a csapatba mind emberileg, mind zeneileg, úgyhogy remélhetőleg hosszabb távon is együtt marad ez a felállás.
A "Rooms Of Revelation" nyilvánvalóan egy tematikusan összefüggő, ún. koncept album. Az angolul nem tudó olvasóknak röviden vázolnád, hogy mi az alaptörténet?
A story egy utazás egy skizofrén elmében. A törénet középpontjában egy kegyetlen sorssal megvert reménytelen szerelmes férfi áll, aki minden nőt, aki iránt lángra lobban, elveszít szerelmük első beteljesülését követően. A veszteségek fájdalmától kísértve megkezdi mentális utazását egy képzeletbeli házban, amelynek szobáiban egyre több és több nyomra bukkan, amelyek az elveszített szerelmek eltűnésének valódi okát tárják fel. Ahogy aztán halad szobáról szobára egyre közelebb kerül az igazsághoz és saját végzetéhez is. Rá kell döbbennie, hogy szerelmei kegyetlen halált haltak, gyilkosuk pedig mindvégig a férfi hasadt személyiségének másik, gonosz fele, aki érzelmek nélkül képes végezni áldozataival, és ezáltal egyfajta szörnyű megnyugvást adni a szerelmes férfinek, aki pedig a veszteség fájdalmától újabb szerelemre lobbanással igyekszik szabadulni, majd a gyilkos ismét teszi kötelességét. A gonosz, tetteivel mindvégig egy célt kíván szolgálni: a szerelmes férfit segíteni, annak boldogságot nyújtani – habár Ő maga nem érez érzelmeket, boldogságot.
A történet végére maga a gyilkos döbben rá, hogy egy végtelen, szánalmas és irracionális körforgást alkotnak gazdájával, és meghozza a racionális döntést: mindkettejüknek meg kell halniuk.
Gitárosként kik voltak rád legnagyobb hatással, s itt nem kizárólag szólómunkára, hanem stílusra, zeneszerzői vénára is gondolok?
Rengeteg nagy kedvencem van, de hogy csak néhányat említsek, kora teenager koromat Richie Blackmore, Brian May és Slash határozta meg, késő teenager koromban jött John Petrucci, Steve Vai és Joe Satriani, majd később Andy Timmons, Pat Metheny, John Norum, John Sykes, Eddie Van Halen, stb., stb. Reggelig sorolhatnám. Aki viszont az elmúlt pár évben az abszolút kedvenc, az Jorn Viggo Lofstad (Pagan's Mind). Ő a fentiek esszenciáját adja számomra, és totálisan úgy gitározik, ahogy én mindig is szerettem volna. Az ő fél karjáért gondolkodás nélkül odaadnám az enyémet… :)
Tekintve, hogy a most megjelent lemezetek anyaga már gyakorlatilag kész volt 2008 végére, talán nem alaptalan a kérdés: vannak már új szerzemények? Létezik valamilyen ütemterv egy új lemez rögzítésére?
Ütemterv nincs. Most egy kicsit lubickolunk a lemez körüli felhajtásban, de azért születnek ötletek dögivel. Ezeket folyamatosan rögzítjük, új storyk is felmerültek, úgyhogy gyűjtögetünk, gyűjtögetünk, de egyelőre még minden nyitott… Az biztos, hogy magasra tettük a lécet a "Rooms of Revelation"-nel, úgyhogy csak akkor rukkolunk elő egy következő anyaggal, ha az legalább ilyen színvonalú lesz, mint a mostani.
Mik a tervek a jövőre nézve? Promóció, esetleg koncertek?
Tavasszal volt már pár koncertünk, és lesz is még. Legközelebb május 15-én a budapesti Crazy Mamában tartjuk lemezbemutató koncertünket. Ezen a bulin lehet majd először Magyarországon kapni a lemezt, úgyhogy érdemes eljönni. Három vendég zenekar is lesz, az Ad Astra, a Mytra és a City of Moon, úgyhogy jó kis buli lesz. Május 21-én pedig a MetalFest Open Air-en játszunk, szintén Budapesten.
Köszönjük szépen az interjút és sok sikert kívánunk! Csak így tovább!
Tartuffe