Nincs két hete, hogy az euro-power/speed metal rajongókon sajnálkoztam, amiért manapság a stílus legjobbjai: a Stratovarius, a Sonata Arctica és az Angra szinte egymást túllicitálva dobják piacra műfaji értelemben heterodox lemezeiket (itt olvasható). Örömhírt jöttem hirdetni (ez is szakmámba vág) azoknak, akik elcsüggedtek a megszorításokkal teli szűk esztendők alatt. Timo Tolkki reneszánsz forradalma elhozta számukra a várva-várt enyhületet; a "Trinity" ugyanis egy klasszikus értelemben vett euro-power/speed metal lemez, ráadásul piszkos jól – mondhatni: kövéren, de arányosan – szól. Talán lehetett volna még fokozni a dolgot egy árnyalatnyival több nagyzenekari háttérrel, főleg a nagyszabású címadó dalban, de ne legyünk telhetetlenek.

Tolkki nemrég bejelentette: (a nagyközönség előtt sem ismeretlen) személyes problémái, a promóterek és koncertszervezők érdeklődése hiányában, a zeneipar jelenlegi ramaty állapota és a zenekar ingatag anyagi helyzete miatt a "Trinity" lesz az RR utolsó albuma. Azt kell mondjam, kár, mert Tolkki a jelek szerint végre idén talált újra régi önmagára: a szellős, hard rock-os "New Era" (itt) és a balladás "Age Of Aquarius" (itt) után a "Trintity" méltó folytatása lett a Stratovariusban végzett munkásságának. A közvetlen előzményekhez képest a gitár sound is sokkal nyersebb, dögösebb, hamarabb sül el Tolkki keze, és a jó képességű Gus Monsanto (ex-Takara és Adagio) egyenletes teljesítménye meghozta a szükséges stabilitást. Amikor tisztán énekel, szakasztott Dio (lásd a "Trinity" bevezető és középrészét!) Egyetlen bánatom, hogy a frissen igazolt Bob Katsionis (Firewind, Outloud) jelenléte szinte teljesen észrevétlen marad (kivéve a lemezt indító, energiáktól duzzadó "Marching With The Fools"-ban), pedig ha valaki, hát ő biztosan képes lenne a Jens Johansson után támadt űr betöltésére.

Az RR trilógia utolsó darabja számomra azt bizonyította be – főleg a felemásra sikeredett új Stratovarius lemezzel összehasonlítva (itt) –, hogy Tolkki sérült személyisége ellenére tényleg ragyogó dalszerző, aki nélkül nehéz lesz Kotipeltóéknak boldogulni, és Tolkki kiábrándultság által vezérelt, sértődött nyugdíjba vonulása érzékeny veszteség lesz a műfaj és a rajongók számára – föltéve persze, hogy a dolog végleges, és néhány év múlva nem oldódik föl egy újabb projektben.

Tartuffe