Kiadó:
Sensory Records

Honlap:
www.haken.fr
myspace.com/hakenmusic

Néha még magamat is meglepem azzal, hogy milyen gyors reagálású erőnek számítok a rock "szakmán" belül. A londoni progresszív rock üdvöske, a Haken második lemeze valójában csak október 25-én jelenik meg, s íme, azon találom magam több mint egy hónappal a hivatalos dátum előtt, hogy kedélyesen, fejemen a fülessel írom róla a kritikát. Ez a sebesség sajnos nem annak köszönhető, hogy a kiadók megkülönböztetett figyelemben részesítenek bennünket, és elsőként "dionysos"-nak küldik meg a promóciós anyagaikat. Hogy pontosan minek köszönhetem, azt most nem taglalnám (az olvasó fantáziájára bízom), ugyanakkor sietek tisztázni (magam), hogy a lemez hamarosan előrendelésben érkezik a brit amazon oldalról. Fogalmazzunk úgy, hogy a lemezkiadók nem Túrisas kolléga miatt vagy miattam mennek tönkre - sőt, ha anyagilag tönkremegy valaki ebbe a műkedvelő ítészkedésbe, azok mi vagyunk.

No, kérem... A Haken nem cicózott, progresszív együtteseket megszégyenítő gyorsasággal, mindössze egy évvel a debütáló "Aquarius" után piacra készülnek dobni újabb, 70 perc fölötti megalomán anyagukat. Ezt még egyben meghallgatni sem piskóta, nemhogy megírni néhány hónap leforgása alatt. Mint már említettem volt, a Haken nem egyszerűen progresszív rock/metál zenét játszik, hanem kvázi önálló műfajt teremtett, amit én csak eklektikus prog meta-rocknak neveznék, ha ez nem hangzana olyan idétlenül és nem tűnne olyan öntelt dolognak zenei műfajneveket kitalálni.

Ha történetesen egy itthon jól ismert 96M P9RC típusú parabellummal hadonásznának mérgesen a fejem mellett, akkor sem tudnék belekötni a "Visions"-ön szereplő muzsikába. A dalok összetettsége, kidolgozottsága alapján szinte hihetetlen, hogy nem éveket ültek az anyagon; nem is értem, hogy lehet ilyen magas színvonalon teljesíteni ilyen rövid idő alatt. Mert még ha blues sztenderdeket nyomnának! Itt azonban a jazz, rock, metál stílushatárait szabadon feszegető valóban eklektikus szerzemények sorjáznak, amelyek közül a nem éppen lájtos címadó pl. több mint 22 perc hosszú!

Az "Aquarius"-hoz képest nagyon kevés dolog változott, egy kicsit talán a lehangolt gitárokon röffentett riffek miatt metálosabb lett a megszólalás, háttérbe szorultak a Spock's Beard hatások, és bár Ross Jennings hangja továbbra is szokatlan (belátom, nemelyeknek esetleg idegesítő) ebben a közegben, a dallamok mintha kevésbé lennének "kicsavarva". A To-Merából is ismert gitár és billentyű varázsló, Richard Henshall, valamint a neves londoni Guitar Institute-ban tanárkodó Charles Griffiths gitáros elképesztő párost alkotnak, de a többi zenész is zseniális, a dobos, Raymond Hearne fő hangszere (és egyetemi tantárgya) pl. a tuba...

Egyezzünk ki abban, hogy a "Visions" az év legjobb progresszív lemezei kategóriában jó esélyekkel versenyez, s nálam - talán nem árulok zsákbamacskát - olyan albumokat előz be magabiztosan, mint a "New" Dream Theater idei lemeze vagy a kritikusok által türelmetlenül várt (nálam nagyot puffant) Arch/Matheos projekt.

Tartuffe