Egy fórumbejegyzés szerint megjelent az év kétség kívül legjobb zenei DVD-je. 10/10. Tényleg így van. Megjelent, igaz, azt az AC/DC jegyzi, és "Live At River Plate" a címe… De fórumbejegyző úr nagy bakot azért nem lőtt: ez a DVD a lassan már szerkesztendő éves listák élbolyában lesz, ez borítékolható. A Kevin Shirley által producerelt anyag mind hang-, mind képminőségét és kameramunkáját tekintve brutálisan jó. Pedig általában az ilyen többhelyszínes, ráadásul többnyire nappali fényben forgatott koncertfelvételek egymáshoz ollózása a legfrappánsabb válasz a "Hogyan ne készítsünk koncert DVD-t?" kérdésre.

A rockzene állandó megújulásáért lihegők és kesergők különösen tapadjanak a képernyőre és keressék bőszen azokat a zenei megoldásokat, amelyeket nem játszottak már el ezerszer a Led Zeppelin és a Deep Purple óta. Nincs itt olyan, és mégis működik, nem is akárhogy. Felemel, legyűr, szétlapít, kinyújt, kivégez, de a legvégén mégis meggyógyít. Egyszerűen az első hangtól a legutolsóig átgázolnak rajtad. Közben sírunk is, nevetünk is velük, de végig libabőrözünk a tökéletesen megírt és előadott dalok hallatán.

Félreértés ne essék, magam is érdeklődéssel, sőt szimpátiával figyelem az új hangzásokat. Kíváncsian lesem, hány további mélyhúrt bír el még a gitárnyak, addig, amíg az emberi fül számára már érzékelhetetlen lesz a hang, és ennek okán már csak az infrahangot jól viselő szilás cetek és elefántok fognak majd rockkoncertre járni, de be kell lássam: akkor sem lehet semmi már zenei értelemben sokkal súlyosabb, mint pl. az "I Can See Your Spirit" nóta zeppelines indítása, ami aztán egy Hughes-korszakos bíborban (bársonyban, gyöngyös koszorúban) teljesedik ki.

De ugyanez az erő és vitalitás áll a tagságra is. A hatvanon túli Glenn Hughes eszelős frontember. Hangja, bőgőjátéka és elementáris hangszer soundja mindent visz. Döbbenetes a faszi! Látni is kell, nem elég hallani. (Mondjuk erre jó megfejtés a DVD…) Jason Bonham az apu génjeivel felszerelt gőzmozdony, Sherinian meg Derek. Ez önmagában is elég derék...

A végére hagytam Bonamassa mestert. Totálisan semmi muzsikus fazonja nincs; leginkább egy magánklinika menő fiatal dokijára hajaz, így el lehet képzelni, hogy az ördögvilla, amit a játék hevében kezével megformáz, tőle legalább annyira idegen mozdulat, mintha a Deicide-os Glenn Benton dobna némi aprót a Szent Antal perselybe. Ezzel együtt gitárjátéka és énekhangja is tökéletes, bár azt még most sem teljesen értem, hogy milyen alapon kiáltják ki sokan napjaink legnagyobb élő gitárosának.

Van még egy kötelező "Hogyan készült?" bónuszlemez is a tokban, hasonlóan a főmenühöz, szintén igényes munka.  A BCC első DVD-je tökéletes bizonyíték a minőségi hard rock zene elsöprő, élő erejére és időtlenségére. Beszerzése természetesen kötelező.
 
Túrisas