Eclipse: Armageddonize (2015)

eclipse-350x350.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
facebook.com/EclipseSweden

A svéd dallamos hard rock legenda, a Treat nagy örömet okozott 2010-es visszatérő lemezével (Coup de Grace), de azután csúnyán leforráztak bejelentésükkel, hogy – mivel nem igazán kíváncsiak rájuk – föloszlatják a bandát. Ebben a helyzetben nagy vigaszt jelentett, hogy a Treat közvetlen örökösének tekinthető Eclipse elkezdte szárnyalását. Igazából azt is bebizonyították, hogy a Treat szétzavarása inkább a fáradtságnak vagy a hisztinek tudható be, hiszen ezt a muzsikát lehet frissen, olyan meggyőződéssel és energiával művelni, mint azt teszi Erik Mårtensson csapata.

Az Eclipse nem nagy megfejtésekben és nem forradalmi újításokban gondolkodik, egyszerűen csak a lehető legmagasabb színvonalon csinálják azt, amit – úgy tűnik – a svédek tudnak legjobban: nyakra-főre írják a kellemetes hard rock slágereket, bebizonyítva, hogy valódi hangszereken, komoly hangszeres kompetenciával is lehet pop vagy diszkó dalokat írni, s mindezt úgy, hogy a rock zenén szocializálódott zeneértők sem csavargatják az orrukat, nem kiáltanak farkast, s még azt sem szégyellik, hogy a szokásos ökölrázás vagy headbang helyett olykor gyanúsan stílusidegen csipőbillegetésen kapják magukat.

Képtelenség, hogy az ember mindig zord, szilaj, dühös, vagy egyenesen okkult legyen, kellenek a rocker életében olyan percek is, amikor egyszerűen csak fölszabadultnak, lazának, életvidámnak érezheti magát, és az Eclipse ezekhez az életérzésekhez szolgáltat tökéletes zenei aláfestést. Meggyőződésem, hogy ez nem ciki, nem hiteltelen, nem méltatlan egy vérbeli rockernek sem. Ezért hallgatok minden szégyenérzet nélkül olyan zenekarokat, mint az Eclipse, H.e.a.t, Crazy Lixx (az utóbbiról kérünk szépen egy Kotta-kritikát!), vagy éppen a glam korszak meghatározó és kevésbé ismert bandái. Már a ’90-es években is dacosan, motoros bőrdzsekiben és (akkor még) hosszú hajjal röhögtem bele a toprongyos, kinyúlt pulcsis, zsíros hajú, életunt trutyisták (ld. grunge) szemébe.

Nyilván illene a lemezről is szólnom néhány szót, de vajon minek? Akit nem fölháborított, hanem egyetértéssel töltött el az előbbi eszmefuttatás (gondolom, ők lesznek kisebbségben), az úgyis tudja, mit várhat az új Eclipse albumtól. Nálam tuti toplistás anyag, hiszen simán sikerült olyan jól, mint az ugyancsak toplistás elődje (Bleed & Scream). Fogalmam sincs, mit jelent, de engem sikerült armageddonizálni.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika