Haken: Affinity (2016)

y_34.jpg

Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.hakenmusic.com
facebook.com/HakenOfficial

Igen, igen és igen! Az év első K.O.-ja! Kicsit mérges vagyok, hogy erre négy hónapot kellett várni, miközben irgalmatlan nagy nevek véreztek el, vagy suhantak el mellettem maradandó nyom nélkül. A Haken megcsinálta! Lehet, hogy a 2013-as "The Mountain" nem lett a legerősebb anyaguk, de az egy évre rá kiadott EP a közel 20 perces új eposszal, a "Crystallised"-dal már jelezte, hogy ezek a srácok újabban kirobbanó formában vannak. Nem kis affinitást mutatok az "Affinity" iránt, ez egy prog meta-rock remekmű, kérem szépen! Mats Haugen a Circus Maximusból kéretik nyilvánosan alázatos tisztelettel adózni a Haken előtt. Így kell modernizálni, így kell kitörni a klisékből, nem azzal, hogy reggeltől estig Muse-t hallgatunk!

Már a borító is jelzi, hogy nem kevés retró hangulat lengte be a próbatermet és a stúdiót, de nem kell rosszra gondolni! Egyszerűen arról van szó, hogy britek lévén a Haken legénységéhez tartozó muzsikusok odafigyelnek a '70-es, '80-as évek progresszív rockjának nagy szigetországi képviselőire, most talán jobban, mint bármikor korábban. Bevallottan olyan legendás albumokhoz nyúltak vissza ihletért, mint a Yes "90125", a King Crimson "Three Of A Perfect Pair", de én hallok némi korai Genesist is, és a dallamokon, kórusokon (amelyek azért most is hamisítatlanul hakenesek) tényleg hallani a beharangozóban ígért Toto hatásokat (IV).

A sound most is tökéletes, az inspiráció-hozta retrós billentyű hangszínek és dobhangzás sem idegesítenek (pedig az ilyesmi szokott), egyszerűen a megfelelő kontextusba vannak helyezve. A Haken – s e véleményem mellett abszolúte kiállok – jelenleg a legizgalmasabb, legeredetibb jelenség a progresszív "légtérben". A rádiólokátorom elejétől fogva rájuk van állva, a zsenialitás-mérőm mutatója pedig most durván a piros tartományban rezeg.

A lemezen szereplő kilenc tétel közül (mondjuk, ebből az első csak egy nyúlfarknyi intró) egyedül a "Red Giant" nem taglózott le (ezzel még bőven barátkoznom kell), viszont a 16 perc körüli "The Architect" libabőr, s ehhez a norvég Leprous-től kölcsönkért Einar Solberg énekes is hozzátett némi tetszetős durvulást.

A hazai progresszív színtér rajongói valószínűleg megelégedéssel veszik tudomásul, hogy a Haken májusban a magyar Special Providence társaságában indul koncertkörútjára, én viszont – jó szokásom szerint – kénytelen vagyok megint válogatott trágárságokat visszanyelve azon méltatlankodni, hogy visszamaradott, zeneileg elkorcsosult hazánkba egyetlen bulit sem sikerült lekötni. WTF!!!!???

Tartuffe

Címkék: lemezkritika