Kiadó:
Spinefarm Records

Honlapok:
www.dynazty.com
facebook.com/dynaztyband‎

Mióta a Spinefarm fölkarolta a svéd Dynazty legénységét, két tendencia figyelhető meg náluk: egyrészt a súlyosabb, töményebb hangzás, másrészt a eszméletlen módon idegesítő elektronikus háttérkütyüzés, effektelés, amúgy Amaranthe módra. Nekem határozottan ellenszenves ez a manapság bizonyos körökben népszerű fogás, és mivel nem csak az Amaranthe, de pl. a Reckless Love és a Santa Cruz is ebbe az istállóba tartozik, fölmerül a gyanú, hogy nem a kiadó, a menedzsment erőlteti-e azt a fajta diszkósítást, amit újabban sajnos a Stratovariusnál is megfigyelhetünk.

A "Titanic Mass" akár ikertestvére is lehetne a 2014-es "Renatus" albumnak, itt is az újjászületett, fazonigazított Dynaztyt hallhatjuk, akik a dallamosságukból nem engedtek ugyan egy jottányit sem, de határozottan bekeményítettek és valahogy Rob Love Magnusson gitáros is bátrabban, Malmsteenosabban szólózik, arról nem is beszélve, hogy a másik gitáros, Mikael Lavér sem éppen egy favágó. Ahogy hallom (a booklet még nincs birtokomban) a szövegek is az előző lemez keresztény ihletettségét követik, de szerencsére nem tolakodóan.

Ahogy a "Renatus" esetében, úgy most is annyi észrevételem van, hogy ez a kétgitáros, power-riffektől duzzadó, ritmikailag nem éppen változatos muzsika néha nagyon hangosnak, zsúfoltnak, egyneműnek tud tűnni. Ezért kicsit többször kellene váltani, s a tempóból visszavéve, a kétlábgépet olykor pihentetve lazítani olyan dalokkal, mint pl. az "I Want To live Forever", vagy a lemezt záró ballada (The Smoking Gun).

A Dynazty nem okozott tehát semmilyen meglepetést – szerencsére! Az idén ugyanis elég volt a meglepetésekből, eddig az a tapasztalat, hogy örülhetünk, ha egy zenekar hozza, ami elvárható, és nem akaszt ki vagy hervaszt le bennünket fölösleges kísérletezéssel, stílusváltással, merőben új arculattal...

Tartuffe