Honlapok:
facebook.com/fractalcypher
fractalcypher.bandcamp.com

Olykor időt, energiát nem kímélve közszolgálati feladatokat is vállalnunk, s ez nem kis dolog, mert a magyar írott és elektronikus rocksajtó rajtunk kívül nem igazán dicsekedhet ilyen pedigrével. Nem akarom (bár nem teljesen fölösleges) itt fölsorolni, hogy hány bandát "fedeztünk föl" mi a magyar zeneértő rajongók megelégedésére, okulására (akik közül azóta többen is a közönség, vagy a kritikusok kis kedvenceivé avanzsáltak).

Az külön öröm, hogy most egy olyan fiatal zenekar kerül terítékre, akik az Amerika nevű szuperkontinens északi részéről származnak, ami manapság progresszív metál szempontjából kietlen, terméketlen sivatagnak számít. A Fractal Cypher nevű, francia-kanadai csikó banda a mai napig kiadó nélkül, nem éppen kedvező zenei közegben vívja szélmalomharcát. Én rettenetesen szurkolok nekik, mert az utóbbi idők egyik legjobb, legkiforrottabb progresszív muzsikájával leptek meg (legalábbis arról a vidékről).

Az csak egy dolog, hogy a hangszeres teljesítmény lenyűgöző, különösen a billentyűs Ludovick Daoust és a gitáros Vincent Bruneau brillíroznak, de ami talán még ennél fontosabb: úgy játszanak "hagyományos" progresszív metált, hogy közben sikerült szervesen beépíteniük néhány modernebb elemet: pici hörgés, jelzésértékkel thrash, leheletnyi djent, érintésnyi groove, stb. Ebben a tekintetben a tavaly meglepetésszerűen toplistás The Paralydium Project és Chaosbay adhat támpontot.

Ahhoz képest, hogy az album saját produktum (süketek a kiadók tehetségkutatói Észak-Amerikában?), elég süti a hangzás, egyedül Simon Lavoie énekes fátyolos hangjával kell még barátkoznom. Elsősorban Scar Symmetry, Dream Theater, Periphery, stb. rajongóknak ajánlom. A kilenc hosszú tételből biztosan találnak maguknak valami "fülrevalót", ha más nem, az instrumentális részekben biztosan.

Tartuffe